12. rész
Mire kettőt pislogtam volna, Yoongi el is tűnt a szemem elől az asztalnál. Kezdtem a megszokottnál jobban bepánikolni, hogy mi lesz velem egyedül nélküle, de aztán valaki megrúgta a lábam az asztal alatt. Az ütés irányába fordítottam a fejem, ahonnan egy szelíden mosolygó Hongbin nézett vissza rám.
- Hyuuung!- duzzogtam.- Ez fájt.
- Tudom. - mondta halál nyugodtan, még mindig mosolyogva. - De túlságosan is ideges vagy, pedig semmi okod rá. Próbálj meg ellazulni, mert mindenki meg fogja érezni és azt fogják hinni, hogy baj van.- magyarázta.
- Jó, rendben. De mégis hogy lehetnék nyugodt, mikor Suga szőrén-szálán eltűnt?
- Nem egyedül ment el, az apja vele van. - válaszolta Nagyi.
- Szerintem ha befejezted Te is a vacsorát, mi is körbejárhatnánk a helyet.- sétált mellém Heechul bácsi.
- Uhm... persze.- bólintottam aprót, majd kitolva a székemet felálltam az asztaltól.- Köszönöm, finom volt.- hajoltam meg.
- Milyen jólnevelt gyerek lett belőled...- jegyezte meg nagybátyám.
- Hát... igyekszem.- mosolyodtam el.
- Na gyere. Megmutatok neked egy-két helyet. - karolta át vállamat.
Hát... az egész épületet vagy nem is tudom minek nevezzem..... palotát... nehéz lett volna egy este alatt bejárni, de Heechul, minden olyan helyet felfedett számomra, amit szükséges és érdemes látnom, tudnom.
Út közben a folyosókon, termekben rengeteg ember és más lény beszélgetett, szaladgált, tette a dolgát.
- Tudod-e, miért van itt ekkora nyüzsgés?- kérdezte út közben nagybátyám.
- Nem igazán... Bár talán sejtésem az van.- feleltem.
- Jól sejtheted. Miattatok. Már hosszú-hosszú ideje várnak az elemek és hívői a megbékülésre. És most mindenki megkapta hírbe, hogy eljött a pillanat. Izgatottan várja mindenki, mondhatni a csodát.- kuncogott.
Ekkor éreztem meg először igazán, hogy mekkora felelősség nyugszik rajtunk. Elnézve a rengeteg embert, és még azokat is hozzávéve, akik a palota falain túl várnak és remélnek... Sokak függenek tőlünk. Suga-tól és tőlem. A szerelmünktől.
- Még mindig alig hiszed, hogy ez a valóság, igaz?- kérdezte a kertben egy padon ülve.
- Hát... nehezen fogtam fel... de azt hiszem ez nem álom. Szóval el kell fogadnom.- sóhajtottam.
- Hamar beletanulsz majd, ne aggódj. Én is annyi idősen kezdtem kb, mint Te.
- Oh... köszi a biztatást... de még nem érzem így.
- Ne aggódj.- veregetett vállon.- Mi mind itt vagyunk neked. Ha valamire szükséged van, csak szólj bátran.
- Rendben. És köszönöm. De... talán most az én Yoongi-mra és az ágyamra van szükségem.- sóhajtottam fáradtan.
- Értem én.- vigyorodott el mindentudóan Heechul.- Gyere, visszakísérlek. Gondolom még nem sikerült megjegyezned minden utat.
- Nem igazán...- hajtottam le a fejem.
Míg visszafelé tartottunk, út közben összefutottunk Heechul öhm...- hogy mondják ezt...- párjával? Ez vajon megfelelő kifejezés rá? Na mindegy, vele.
- Jungkook, Ő itt Siwon, életem értelme, Siwon, Ő pedig itt az én édes kis unokaöcsém, Jungkook.- mutatott be minket egymásnak.
- Örülök a találkozásnak.- nyújtott kezet a férfi.- Már sokat hallottam rólad.
- Úgyszintén. Én is örvendek. Már kíváncsi voltam, ki az a másik, aki miatt ilyen lehetetlen helyzetbe kerültem....- motyogtam.
- Jungkook! Viselkedj!- szólt rám Heechul.
- Hagyd csak édes.- legyintett Siwon.- Én azt hiszem, most megyek. A szobában várlak kiéhezve.- kacsintott Heechul bácsira.
Jó.... oké, hogy szerelmesek meg minden... de ez fúj! A nagybátyám... egy másik pasival... Az egy dolog, hogy Yoongi-val mi is így nézhetünk ki. De... de az más...
- Rendben, szerelmem.- dobott felé egy puszit, majd visszafordulva az eredeti menetirányuk felé, folytattuk utunkat.
A szobába érve fáradtan ültem le az ágyam szélére. Egy darabig csak bambultam magam elé, kattogott az agyam de jóformán nem is tudom, hogy min. Aztán mikor kicsit visszatértem a Földre, vagy már nem is tudom hova... a kis titkos ajtónkhoz léptem és kinyitottam, hátha Suga is visszatért. De a szobája üres volt. Egy szomorú fintorral nyugtáztam a tényt, és inkább fogtam magam és lefekvéshez készülődtem. Gyorsan elmentem megmosakodni, aztán pizsamára öltöztem át. A szobámba érve, épp az ágyba feküdtem volna be, mikor mozgást hallottam a másik szobából. Kivirult arccal rohantam át, de az ajtóban megtorpantam.
- Y-yoongi...- akadt el a lélegzetem, szerelmemet meglátva.- Hát ezért...- világosodtam meg, mikor megláttam új, szívdöglesztő külsejét.
Lábaim gyökeret vertek a hirtelen jött szokatlan ám mégis gyönyörű és... gerjesztő látványtól. Nagyot nyelve néztem Suga szép szemeibe.
- N-nagyon jól áll....- hebegtem a dicséretet.
- Köszi. - jól esett, hogy tetszik neki. Kicsit hülyén éreztem magam, így utólag, hogy nem szóltam neki, de én is csak pár órája akartam ilyen hajat. Furcsán jött volna ki, ha nem tetszik neki. - Milyen estéd volt? - pillantásából már láttam, hogy nem volt túl felemelő. - Haza akarsz menni, igaz? - bólintott. - De nézd a jó oldalát, még két hétig nem kell suliba mennünk! - értetlenül nézett rám. - El kell sajátítanunk a "hatalmunk", ahogy apu fogalmazott. És ennek is van jó oldala. A legjobbak lesznek a tanáraink. De aludjunk. Akarsz velem aludni?
- Oh, ezt nekem senki sem monda.- döntöttem gondolkozva oldalra a fejemet.- Tetszik, hogy nincs suli még két hétig.- vigyorodtam el.- Viszont ettől az elsajátítós dologtól félek.- biggyesztettem le ajkaimat.- Aludjunk együtt, kérlek.- néztem rá szép szemekkel. Jelen pillanatban Ő volt az egyetlen biztos dolog az életemben és nem szerettem volna elhagyni egy pillanatra sem.
- Hiányzik az otthonom.- sóhajtottam.- De tudom, hogy mostantól ez a hely lesz az...- ballagtam az ágyához és megvártam míg átöltözik pizsamára. Miután kényelmesebb ruhára váltott, bemászott az ágyba én pedig bebújtam mellé.
Megint ott vagyunk, ahol tegnap este, de most próbálom kontrollálni magam. Vettem pár mély lélegzetet, majd becsuktam a szemeim és az alvásra gondoltam. Nehezen, de éreztem, hogy az álom lassacskán átveszi a tudatom felett az uralmat.
Reggel arra keltem, hogy egy kb velem egykorú srác kiabálva ront be a szobámba. Mikor meglátja, hogy nem egyedül vagyok, halkabbra fogta és végre bemutatkozott.
- Megtennéd, hogy elhúzol, köszönöm. - küldtem ki a szobámból. - Jó reggelt! - mosolyogtam Gukkie-ra.
Puha karjaiban, finom és ismerős illatát magamba szívva hamar el sikerült aludnom. Nem álmodtam semmit, túl fáradt voltam hozzá.
Reggel viszont hihetetlenül rosszul ébredtem vagyis ébresztettek...
- Jó reggelt. Mi volt ez?- pislogtam rá Yoongi-ra nagy, ijedt szemekkel.
- Nem tudom, de asszem ha jól értelmeztem, DongWoon hyung fia. - értetlenül nézett rám. - A Szél fia. Mondtam hogy hosszú. Viszont te még aludhatsz, én már nem tudok, viszont itt maradhatok melletted, és vigyázhatok az álmaidra. - adok egy puszilt szájára.
- Oh...- világosodtam meg.- Nem tudok már én sem visszaaludni.- biggyesztettem le az ajkaimat.- Kiverte az álmot a szememből az a galád.- céloztam a srácra, aki az előbb berontott.
- Inkább csodálom az én szőke hercegemet.- túrtam a hajába vigyorogva.- Eszméletlen, milyen jól áll.- dicsértem csillogó szemekkel.
Ahogy ezt kimondta és ujjait hajamba futtatta, forróság áradt szét a testemben. Szememmel egy olyan helyet kerestem, ahova lökhetem a hőhullámot, Megláttam egy kandallót és gondolkozás nélkül megtüzeltem azt. Amiben egy pillanat múlva tűz lobbant be. JungKook ijedten hőklött hátra. - Bocsi. - suttogtam, majd ölembe húztam és nyakát csókolgattam.
Ijedten kaptam hátra a fejem, mikor hirtelen tűz gyúlt a kandallóban. Tudtam, hogy ez mit jelent, de abban nem voltam biztos, hogy jó ötlet az ölébe ülnöm. Mégis engedtem neki, és hagytam, hogy csókolgasson. Szívverésem duplájára gyorsult, belül valami furcsa melegség áradt szét testemben.
Halkan felsóhajtottam édes csókjaitól, majd bátortalanul hajoltam én is nyakához és fehér bőrét ízleltem.
- Juhhnnnn. - sóhajtottam, majd megint kinyílt az ajtó. Ezt nem hiszem el! Az én drága ukém ijedten ugrott le rólam és nézett az új vendégünkre. - Nagyi, most komolyan?! - nyafogtam, amint tudatosult bennem, hogy ő miatta nem folytathatjuk az előzőt.
- Bocsánat, drágáim, de reggeliznetek kéne, meg edzeni, ha be akartok kerülni az iskolába, ha nem. Ruhákat találtok a szekrényekben. Az étkezőig meg eltaláltok, úgyhogy ott találkozunk. - azzal kiment.
- Asszem lemondhatunk a pihiről. Gyerünk öltözni! - kászálódtam ki nagy nehezen az ágyból és a szekrény elé lépve gondolkoztam a választékon, hisz mégis csak gyakorolni fogunk, vagy miszösz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése