16. rész

16. rész

Lassan már 2 hónapja élünk a franc tudja hol, talán tényleg az Óperencián is túl. A"mesterségünket" jól kitanultuk, a legjobb felkészítőktől leshettük el a technikákat, így belőlünk is profik válhattak. A kezdeti összezörrenésünk a másik két Elem szülöttjével feledésbe merült, ennek ellenére nem igazán kerestük egymás társaságát. Én jól megvoltam Yoongi-val és a többiekkel, és Ők sem panaszkodtak rám... Nehezen de hozzászoktam az itteni léthez, hogy itt minden más. A reggelek nem a szokásosak, ahogy az esték sem. Iskolába sem úgy járunk, mint régen. A szoros napirendünk mellett úgy igazán nem is volt időnk semmi különlegesre. Nagyon kellett koncentrálnunk a tanulmányainkra. Egyik nap végén a vacsoránál megjelent előttünk Hyunseung és Heechul. Közölték, hogy kitartó és eredményes munkánk jutalmául hazautazhatunk egy hétvégére még a nagy ceremónia előtt. Mert igen, még nem estünk túl a beavatáson és a nagy mizérián. Eddig csak felkészültünk. 
- Yoongi? Alszol?- suttogtam az éjszaka kellős közepén szerelmem fülébe, mire csak morrant egyet.- Annyira izgulok.- motyogtam.- Nem tudok elaludni.- kezdtem simogatni a pocakját a takaró alatt. Nem szerettem volna felzargatni, de nem tudtam mit kezdeni magammal. Az igalomtól görcsben állt a gyomrom és a pilláim az Istenért sem akartak leragadni.

- JungKook, én aludtam. – nyögtem egy nagyot és felé fordultam. – Drágám, figyelj, próbálj meg aludni, mert holnap nyűgös leszel hazafelé menet. Vagy ami rosszabb, én leszek nyűgös, mert már most az otthonom Te vagy, nem pedig Ők. – igaz, hogy már több hónap telt el, mióta itt vagyok, de még mindig nem állok arra készen, hogy találkozzam Mrs. Min-nel. Képtelen vagyok rá azt mondani, hogy Anya, többé.

- Ne haragudj kicsim.- bújtam hozzá jobban.- Aranyos vagy és igazad van.- simogattam az arcát.- Aludjunk vissza, már úgyis csak 3 óránk van.- mosolyodtam el.- Szeretlek.- pusziltam meg páromat és jól befészkelve magam mellé próbáltam elaludni. Nem tudom, mikor sikerült az álomföldre eljutnom, de arra pontosan emlékszem, hogy egy szép álom kellős közepén keltegetett Yoongi. Először meg sem mozdultam, fél lábbal még az álomképben éltem de szerelmem egyre türelmetlenebb hangja győzedelmeskedni látszott és végérvényesen is kirángatott az édes képzeletből a rideg valóságba. - Nyaaa... neee....- kaptam a takaró után.- Csak egy picit még.- motyogtam hisztisen. Már azt hittem, hogy feladta és mosolyogva dőltem vissza, mikor jéghideg vizes kezeket éreztem meg arcomon. - Áááh! Ne már!- sikkantottam fel és kipattant szemekkel ültem fel az ágyban.

HongBin segítsége jó ötlet volt. Leplezetlen kacajjal dőltem a kanapéra, ahogy kiugrott az ágyból visítva. Zihált össze-vissza, Hongbin pedig az éjjeliszekrénybe kapaszkodva próbált magára komolyságot erőltetni. Mikor végre összeszedte magát, értetlenül nézett minket, mi pedig csak még jobban hahotáztunk. Nagy nehezen összeszedtük magunkat és összenéztünk Bin-nel, mire megint csak nevettünk. Lecsúsztam a díványról és a földön fetrengve fogtam a hasam és törölgettem a könnyeim a nevetéstől.

- Ti most komolyan rajtam nevettek?!- kérdeztem felháborodva, mikor már teljesen sikerült magamhoz térnem az álomból és a sokkból is egyaránt. - Olyan gonoszak vagytok!- kezdtem el hisztizni, mire csak még jobban szakadtak a nevetéstől. Durcás, felfújt arccal, vizes hajjal ücsörögtem az ágyban. Egy idő után viszont feladtam ezt a viselkedést, mert csak nevetni tudtak rajtam. Ezért valami mást kellett kitalálnom. Sértetten kimásztam az ágyból és a szekrényhez léptem. - Hongbin!- szólítottam rideg hangon.- Vidd le a bőröndömet. Aztán gyere vissza és öltöztess át.- dirigáltam.

Egy pillanatra elhallgattunk, majd a Segítő fejét látva újból felnevettem, ha lehet, most még hangosabban. Aztán rám nézett és azonnal ráfagyott az arcomra a vigyor. - Jó-jó, abbahagytam. - erőltettem magamra komolyságot. - Valld be, hogy vicces volt. - öleltem magamhoz.

- Nem viccnek szántam.- néztem feléjük villogó szemekkel.- Hongbin szépen lecipeli a cuccomat, addig kiválasztom a ruhámat, és mikor feljön átöltöztet.- fontam karba kezeimet mellkasom előtt. Jobb büntit hirtelen nem tudtam kitalálni.

- Lent is maradsz, Hongbin. - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. - Vagy keresd meg Ravit. Nekem mindegy, de ide be nem jössz. - bólintott, felkapta a csomagot és kiment. Jeongguk durcás fejjel, villámló tekintettel kezdett el méregetni, miközben elégedetlenkedett, hogy Segítőjét én küldtem el. - Majd én átöltöztetlek. - búgtam fülébe, miközben kezemmel már pizsamafeslője alá vándoroltam.

- Hya! Min Yoongi! Mit képzelsz?- csaptam el kézfejét derekamról. - Csak úgy felzargatsz a legszebb álmomból, aztán még azt sem hagyod, hogy rendesen megbüntesselek?- vontam kérdőre felháborodtam. Igaz már nem haragudtam rá, hisz rá egy percig sem tudnék, de akkor is szerettem volna tartani magamat az elveimhez.

- Te is tudod, hogy nekem ellenállni nehéz. - vigyorogtam rá és az ágy felé kezdtem el tolni. - Gyerünk, Gukkie, add magad, előbb szabadulsz. - döntöttem el az ágyon és fölé másztam. Kezem azonnal bedugtam pólója alá, majd alsó ajkát kezdem el kényeztetni.

Tudtam én, hogy igazából ez az egész reggeli mizéria az én hibám, mert ha nem kuksolok fent egészen hajnalig, akkor már rég túlennénk ezen. Szóval igazából én érdemlek büntetést. De hülye leszek ezt bevallani. - Neh...- sóhajtottam ajkai közé.- Yoongi, kérlek...- próbáltam eltolni magamtól de nem sikerült. Erőszakosan mart ajkaimra, miközben keze szabadon járt a ruhám alatt. - Hm...- nyöszörögtem a csókba.

- Feladod vére? - suttogtam fülébe, megrázta a fejét. - Gyerünk, vagy tudod, mi sorsod lesz. - ujjaim körül mintha szikrák pattogzottak volna fel. Ahogy levettem róla felsőjét, mintha a bennem lévő forróság helyét jéghideg vette volna át, ami még inkább izgatott. - Könyörgöm, Jun, add meg magad, mert nem bírom már sokáig.

- Yoongi. Csillapodj már!- kaptam keze után és visszahúztam a pólómat. - Nemsokára indulnunk kell. Kérlek engedj el.- néztem fel rá kérlelőn. Tudtam, hogy nem bántana, nem is féltem tőle. Csak egyszerűen nem volt olyan a helyzet, hogy neki adjak igazat és hagyjam magam. - Szerelmem.- simítottam kezem forró arcára.- Ígérem, hogy legközelebb nem utasítalak vissza. De kérlek. Légysziiii én már úgy haza szeretnék menni!- pislogtam fel rá nagy, csillogó szemekkel.

Kellett pár perc, hogy össze tudjam magam annyira szedni indulásig. Elmentem a mosdóba megmosni az arcom. Ha most "haza" megyek, Bora házában fogok kuksolni. Nem akarok JongKook örömébe rontani negatív érzelmeimmel. - Szavadon foglak majd. - ültem le mellé, a boldogság maszkját erőltetve magamra. - Nem fogod megúszni, s ezt te hoztad a saját fejedre. - vigyorogtam rá.

- Most nagyon megijedtem. Remélem látszik...- mosolyogtam rá Yoongi-ra majd közelebb csúsztam hozzá. - Ne haragudj rám.- néztem rá szépen. Tudom nagyon jól, hogy ez az egész cirkusz miattam van. Ráadásul Suga nem igazán szeretett volna hazamenni... Szóval... tényleg ki kell majd engesztelnem valahogy. - Szeretlek kicsim.- pusziltam meg puha arcát aztán szája szélére is adtam egy cuppanóst s végül lágyan megcsókoltam.

- Tudom. - vigyorogtam rá. 
 - Hé, gerlepár, túl nyálasak vagytok! - ült le elénk panaszkodva az én hőn szeretett öcsikém. 
 - Bagoly mondja verébnek. - vágtam vissza egyből, ahogy Ravi ölébe mászott. - Mi legalább tudjuk mi az illem. - viszont amint a mélyebb értelmét néztem, levakarhatatlan vigyor terült szét arcomon.

Békítő akciómat Hoseok és Wonshik zavarták meg. Kelletlenül váltam el Yoongi édes ajkaitól. 
- Én nem mondanék semmit a helyetekben...- motyogtam és inkább szerelmemhez bújtam. 
- Most kivételesen nem piszkálódni jöttünk.- sóhajtott Ravi egy hatalmasat.- Lassan indulnunk kell majd.
- A Nagyi küldött, hogy nézzünk utánatok, éltek-e még.- folytatta Hoseok. 
- Nyah... akkor menjünk. Ne várassuk meg Őket.- mosolyogtam Suga-ra és kimászva az ágyból nyújtottam felé kezemet. Kézen fogva sétáltunk le, ahol már teljes menetfelszerelésben vártak ránk.
- Aish. Azt hittem már soha nem értek ide...- csóválta a fejét Nagyi. 
- Elnézést, az én hibám.- hajoltam meg. 
- Mindegy. Gyertek, indulunk.- tessékelt minket a varázsbuszba. Megint szorosan Yoongi mellé ültem és amint elindult a szerkezet, erősen kapaszkodtam belé.

- Aludj egy kicsit. - vettem le pulcsim és párnát gyűrtem belőle, majd az ölembe helyeztem. - Akkor nem fog olyan hosszúnak tűnni és nem leszel megint rosszul. - mosolyogtam rá biztatóan. - Na, meg nem is tudom ki nyavalygott azért, mert nem tudott elaludni, reggel meg felkelni is alig volt kedve meg ereje, úgyhogy aludnod kell. Oh, és a szüleidnek sem kellene rossz állapotban látniuk, szóval, kérlek aludj. - kezdtem el vállánál fogva lefelé nyomni. 
" Vajon mi lesz, ha nem tudom megúszni azt, hogy találkozzak Velük? Nem, erre nem gondolhatok. Kerülni fogok minden helyet, ahol valaha is együtt voltunk."
Mikor láttam, hogy Guk már csendesen szuszog, suttogva hívtam Ravit.
- Igen?
- Figyelj, nem akarom, hogy ha Odaértünk, bármi véletlen folytán találkozhassak is Velük, úgyhogy nagyon légy résen és ha velem akarsz maradni akkor tudod hova pakold át a cuccaid arra a pár napra.
- Oké, még nem tudom és figyelni fogok. - azzal otthagyott.