4. rész

4. rész

Annyira rosszul éreztem magam. Egyszerűen csak bőgtem és magamat okoltam. Igaza volt mindenben Suga anyukájának és apukájának...

Megfogadtam, hogy soha többet nem megyek a közelébe, már csak az Ő érdekében is. Ha ez kell, hogy felépüljön hát legyen...

- Kicsim. Bent vagy?- hallottam meg anyu hangját a szobám előtt.

- I-igen.- szipogtam.

- Minden rendben?

- Pe-persze... Meg vagyok.- erőltettem magamra egy kis jó kedvet.

- Rendben. Jött hozzád egy fiú. Azt mondja, hogy veled szeretne beszélni.

- Oh. Igen? Ki az?

- Nem tudom. De azt mondja ismered. És, hogy hallgasd végig, fontos amit akar mondani.

- Rendben. Mond meg neki, hogy mindjárt megyek.

- Rendben, fiam.

Megvártam amíg hallottam elmenni a lépteit, majd kimentem a mosdóba, megmostam az arcom, rendbe szedtem magam és lementem. Ő volt ott. Yoongi pasija várt rám. De miért jött? Talán Suga elmondott neki valamit? És most el akarja mondani, hogy kerüljem el? Ő is ezt akarja a fejemhez vágni? Hát nem szükséges... Már magamtól is rájöttem és határoztam. Nem megyek át többet.

- Szia.- mondtam közömbös hangon.- Miben segíthetek?

J-Hope már vagy fél órája elment. Lassan már azt fogom hinni, hogy valami baj történt. 
Ha lenne erőm legalább egy kicsit is felkelni ez nem történik meg!  Anya berontott a szobámba apa mögötte leghátul nagyi.
- Tett veled valamit az a kis...?
- Anya. apa - szóltam rekedt hangon, megpróbáltam felülni, de nem sikerült. - Nagyi segítenél? - anya és apa meglepődött, hogy nem tőlük kértem segítséget. - Köszi, nagyi. Szóval csak annyit akartam mondani, hogy bármit is titkoltok előlem és eltiltotok Tőle, nem tudjátok megakadályozni, hogy együtt legyünk. Szeretem és remélem, hogy Ő is engem. Már nem vagyok kiskorú, hogy megmondjátok mit csinálhatok és mit nem.
- Amíg a mi házunkban élsz, addig azt csinálod amit mondunk! Megértetted? - ezt nem hiszem el! Az egész életem miattuk ment tönkre. Már nyitottam volna vitára a szám de Nagyi megelőzött.
- Először is ez nem a ti házatok, hanem az enyém! - apa elképedt. - Csönd kisfiam! Én adtam pénzt, hogy meg tudjátok venni ezt a házat, így a ház az enyém.
- Tartozunk egy vallomással kisfiam. - szólalt meg anya. - A szomszéd család az ősellensége a mi családunknak.
- Igen ennyi már nekem is lejött. Még valami?
- Semmi, csak gyógyulj meg minél hamarabb. - adott egy puszit a homlokomra anyu és kimentek. Én pedig elaludtam. Arra ébredtem, hogy valaki rázza a vállam. Kinyitottam a szemem és ránézek.
- HoSeok! Hagyj!Aludni akarok~!
- Szerintem meg nem akarsz. Vendéged jött.

- Át jöhetsz most már. A szüleink elmentek a boltba. Sokáig szoktak vásárolni és csak a nagyi van otthon.- mondta mosolyogva a fiú. Jól hallottam? Áh biztos nem...
- Nem megyek ne haragudj. Yoongi szülei épp most dobtak ki... Másodjára. Egyébként is ott vagy neki Te. Majd Te ápolod.
- Áh... Anyu csak nagyon aggódik Suga miatt. Én pedig lehet, hogy ápolom... De neki akkor is rád van szüksége. Téged szeret úgy. Nem engem.- kacagott.- Az öccse vagyok.
- Ho-hogyan? Tessék?- jöt nevetett a meglepett arcomon.
- Yoongi a bátyám. Kétpetéjű ikrek vagyunk.- mosolygott.
- Oh... Én hülye.- kaptam a fejemhez.
- Ő is ezt mondta.- kuncogott.
- Oké. De gyere a szobámba. Ha apa megtudja, hogy a szomszédból való vagy akkor...
- Kellemetlen lesz a helyzet...
- Igen. Eléggé... Gyere.- fogtam meg a csuklóját és felvittem a szobámba.
- De Kook. Értsd meg! Muszáj átjönnöd. A nagyi azt mondta, hogy Yoongi csak akkor van jobban, mikor Te is ott vagy. És ez nem véletlen.- magyarázott HoSeok.
- De a szüleitek...
- Nincsenek otthon. És ha meg hazajönnek a nagyi úgyis mindent tisztázni fog.
- D-de... Akkor nem lesz miattam rosszul Suga.
- Mondom, hogy nem! Csak gyere már!- rángatott lefelé.
- Ahj... Oké. Elmentem!- kiabáltam a szüleimnek és már ott sem voltunk.

Seok elengedett és arrébb lépett, hogy lássam a vendégem.
- Kookie? H-Hát te?
- Azért van itt, mert bocsánatot szeretne kérni tőled, amiért azt hitte, hogy te és én... - felnevetett. Én is elmosolyodtam. JungKook motyogott valami olyat, hogy "Sajnálom." De ez most annyira nem érdekelt. Csak az, hogy itt van. HoSeok köszönt és kiment. Kook még mindig csak ott állt az ajtó mellett. A csokiért nyúltam, majd óvatosan kinyitottam. Figyelte minden egyes mozdulatom. Számba vettem egy kockát.
- Kérsz? - bólintott és már nyúlt volna is a tábláért, de megállítottam. - Nana! Ha kérsz először innét vedd el! - tettem a számba egy újabb kockát. Ő teljesen elvörösödött.

- Yoongi é-én nem hiszem, hogy...- hevesen dobogó szívvel, piros arccal tekintgettem jobbra-balra.
Fogai közt tartotta a csokit és mosolyogva megrázta a fejét. Próbált felülni az ágyon, ami egy kicsit sikerült is neki, így meg tudta fogni a kezem és magához húzott.
- N-nem szabad mozognod... Pi-pihenned kell. Suga ezt nem szabad.- Elmém és ajkaim ezt mondták. De a szívem és tettem nem így cselekedtek.

Erőtlenül sóhajtottam. Lassan arcommal közelebb hajoltam az övéhez. Megadásomra jót mosolygott. Lomhán nyitottam szét remegő ajkaimat majd ráharaptam a kocka csoki másik felére. Ajkaink és fogaink is összeértek. Nem tartott egyikőnk sem szorosan az édességet. Nyelvével egy könnyed mozdulattal átlökte a számba a csokit de azzal együtt a nyelve is jött. El akartam húzódni de nem engedett. Az édesség lágyan olvadozott a nyelveink között. Yoongi halkan morgott az édes csókunkba. Én csukott szemmel élveztem minden pillanatát. Mikor az édesség feloldódott a szánkban, egy halk cuppanással elváltam tőle és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Köszönömh...- lihegtem majd megnyaltam az ajkaimat.

Csak mosolyogni tudtam. Olyan aranyos volt! Ahogy feküdt a mellkasomon feküdt, kezem derekára raktam és úgy húztam közelebb magamhoz. Ő erre csak még jobban belefúrta arcát a mellkasomba. Állam feje búbjára tettem. Kb. 2 percig lehettünk így mikor elkezdett mocorogni ránézem, mire ő csak felkuncogott, de abba is hagyta, mert ráhajoltam ajkaira.

Olyan forró volt a csókja. Szinte perzselő. Ajkaink találkozásánál valami kis szikra kaphatott lángra, amely aztán elterjedt egész arcomon és végül az egész testemet lázba borította.
Gyengéden mozgatta ajkait, majd cseppet sem tolakodóan bejutást kért, amit nem lett volna szívem megtagadni. Nem is tudtam. Nem is akartam. Szenvedélyes volt a csókunk.
Én igazán nem is tudom, hogy mit érzek. Szerelmesnek még úgy igazán sosem voltam szerelmes. Tetszettek már meg lányok, de fiúra még sosem néztem úgy. De Yoongi más... Én nem tudom mit érzek iránta, deee.... több, mint barátság. Mikor hozzámért megremegek, gondolatára a gyomrom összerándul. Ha vele vagyok csak jót érzek. Mikor nincs mellettem a hideg folyamatosan ráz. A testem szinte epekedik iránta.  De mi ez az egész? Miért érzem?
- Hupsz bocsi!- nyitott be HoSeok.- N-nem akartam zavarni de azt hiszem anyuék hazajöttek.
- Jaj ne...- suttogtam.
- Áh itt vagytok?- jött be a nagyi.- Maradjatok itt. Beszélek velük.- ezzel kiment és az ajtót hármónkra csukta.
- Eressz be hozzá nagyi!- hallottuk meg néhány perc múlva az anyuka síró hangját.
- Én ugyan nem! Nem mehettek be hozzá!
- De bent van a fiamnál az a kis fattyú!- morogta az apa. Csak szomorúan lehajtottam a fejem.
- Ne mondj ilyet róla! Tudod jól, hogy nem az!- folytatta a nagyi.
- Yoongi én félek.- suttogtam majd hozzábújtam.
- El kell nekik mondanunk! Már nem titkolhatjuk tovább! Hát érzik! Előbb utóbb rá fognak jönni! Hallgassatok rám! Kérlek.- győzködte tovább Őket az idős hölgy.
- Inkább utóbb. De nem engedem, hogy a fiúnknak miatta baja legyen...- mondta korombán az asszony.
- Te nem a fiadra gondolsz...  Önzőek vagytok! Akkor mondom másképp... Épp emiatt van baja. Ez valami megmagyarázhatatlan dolog. Még sosem láttam ilyet. Sem én sem a feljebbvalóink. A két ősi erő... nem hogy taszítja egymást... Egyszerűen képtelenek meglenni egymás nélkül. Ezért szenvednek mindketten. Valamire készülnek az égiek... És most. Utasítalak titeket, hogy hívjátok át JungKook szüleit is. Ezt együtt meg kell beszélnünk. Ha nem teszitek... Majd én megteszem. De az unokáimnak nem eshet bajuk!
Nagyon nem értettem, hogy miről volt szó. Csak néhány mondattöredék, szófoszlány hallatszott be. De az érződött, hogy komoly a téma. HoSeok is értetlen fejjel tapasztotta fülét az ajtónak. Felnéztem Suga-ra de Ő is nagyon koncentrált. Kezdett minden megváltozni... Féltem...

Nem értem mi folyik itt és ez zavar. Miért jöjjenek át Kook szülei? Mi ez az egész "égiek" dolog? Kook egyre jobban bújt hozzám. A végén már egy "Félek" is elhagyta a száját.  Majd fél perc múlva már csak a szuszogását hallottam. Nem tudom mi lehet az a nagy titok amit el kell nekünk mondani, de van egy olyan sejtésem, hogy nem akarom vagy akarjuk tudni. Nagyi is nagyon meglepett. Hallottam már aggódni, vagy idegesnek de ennyire még nem. Egyáltalán minek kell átjönni Kook szüleinek? HoSeok leült az ágyam végébe.
- Mi lehet az a nagy titok?
- Őszintén öcskös? - nézem rá. Bólintott. - Fogalmam nincs.
Csönd telepedett közénk, majd kopogtak.
- Nagyi vagyok, gyertek le beszélnünk kell. - HoSeok kiment és visszanézett.
- Menj nyugodtan, nekem még van egy kis elintézni valóm. - biccentett és lement. Megvártam míg léptei teljesen elhalkultak, majd homlokon csókoltam Kookiet. - Ébresztő Kookie itt vannak a szüleid. - mintha meg se hallotta volna, aludt tovább. - Hát jó, te akartad. - hajoltam ajkaira. Erre már felébredt és belemorrant a csókba, kifejezve nemtetszését, hogy felébresztettem. Most én vetettem véget a csókunknak. - Le kell mennünk, itt vannak a szüleid.  - csak bólintott. Kikeltünk az ágyamból és bizonytalanul kezdtünk el lemenni a lépcsőn. A család és a vendégeink rosszalló pillantást vetettek ránk. Csak HoSeok és nagyi mosolyogtak biztatóan. Köszöntem Mr. és Mrs. Jeon-nak és leültem a fotelba velük szembe. Kook le akart ülni a szülei mellé, de megfogtam a csuklóját és az ölembe húztam. Meglepetten nézett rám, mire én egy perverz mosolyt villantottam rá. HoSeok felnevetett, majd meglátva a szülők pillantását ráfagyott az arcára a mosoly. Nagyi megköszörülte a torkát, mindenki rá nézett.
- Tudom, hogy nem értetek egyet velem, de itt az ideje, hogy megtudják mik is ők valóban. - anyáék csak morrantak. - Na igen, erről beszéltem. Most pedig elmesélek nektek egy történetet:
  "Réges régen, mikor még az Elemekben hittek az emberek, úgy gondolták, hogy kirabolják Őket. És mivel az Elemek léteznek és látták, mire készülnek az emberek úgy gondolták, hogy ezzel megtréfálhatják a másikat. Ezért a Tűz leszállt az égből és az ő híveit megajándékozta a tűz idomításával, és rájuk bízta a tűz őrzéstét. Majd jött a Víz. Az ő hívei a víz idomítását és őrzését kapták. Majd jött a Föld és végül Levegő.

 A 4 Őselem. Ezután, a különböző elemekkel bíró emberek nem rabolták ki ajándékozóikat, inkább megajándékozták Őket. Az Elemek így megajándékozva, és boldogan éltek tovább. 100 év múlva Víz hadat üzent Tűznek, mondván, hogy egyik hajlítója kirabolta őt. Újabb 100 év múlva a helyzet elfajult, mert a Tűz is megvádolta Vizet, hogy úgy állt bosszút, hogy megölette az ő legkedvesebb "lányát" . Azóta a két fél harcol egymással, és csoda, ha egyetértenek valamiben. Van egy legenda, miszerint két szerelmes hozza el a békét a két fél között." Ezt a történetet azért kellett meghallgatnotok, mert ti is a leszármazottjai vagytok ennek a két elemnek. HoSeok és Yoongi a Tűz, míg JungKook a Víz leszármazottja. A legenda pedig valós. A két fél most békélt meg egymással annyi év után. Ez a két szerelmes ti vagytok és lesztek. - nézett ránk.

HOGYMIVAN?! NA NEEEE... EZ VICC! Magamban hangosan tomboltam. Ez biztos valami rossz mese ahova csöppentünk...
Lehet, hogy belül forrongtam, szidtam mindent és mindenkit... De ez csak belül. Kívül arcomra ráragadt az értetlenség maszkja és csak enyhén tátott szájjal bámultam magam elé. Yoongi ölében ültem és egyre szorosabban fogtam a kezét.
Ahogy elnéztem HoSeok-nak is új volt ez a dolog. És Yoongi sem reagált másképpen.
- Tudom, hogy most sok a kérdésetek és ezt nehéz feldolgoznotok... Hagyunk időt, attól ne féljetek.
- D-de... Hát...- habogtam- A-akkor ezért volt minden...?- gyűltek könnyek a szemeimbe de hamar visszanyeltem őket.
- Igen kisfiam. Ne haragudj ránk mi csak...
- Nem érdekeltek!- vágtam anyu szavába.- El kellett volna mondanotok. Nem pedig eltiltani...!- háborodtam fel.
- Nyugodj le.- mondta nagyi.- Ez most így esett meg. Ezen már nem segíthetünk. A lényeg az, hogy az Ősi Erők újra békességben meglegyenek. És ehhez rátok van szükségünk.
- Há-hármónkra?- kérdezte HoSeok mikor már Ő is megtalálta a hangját.
- Igen.- felelte egyszerűen az idős hölgy.
- De a béke csak akkor pecsételődik meg, mikor nem csak a két elem lelke hanem teste is eggyé válik... De most nem zaklatlak fel ezzel benneteket. Dolgozzátok fel a történteket. Arról, hogy mikor, mit, hol és hogyan kell csinálnotok amúgy ezentúl az életben és a szertartáson, arról majd később beszélek nektek. Pihenjetek le.- folytatta a nagyi.
Én nem tudtam mit hozzászólni. Csak voltam Suga ölében és vártam, hogy felébredjek az álomból.

Képtelen vagyok felfogni, amit mondott. Egy mondat különösen megragadt a fejemben "De a béke csak akkor pecsételődik meg, mikor nem csak a két elem lelke hanem teste is eggyé válik..." Ez azt jelentené, hogy ő és én...? Mozdulni nem tudtam, nemhogy megszólalni. Minden egyes szót úgy kell feldolgoznom. Mikor a szüleink és a nagyi kimentek Utat engedtem a feltörni készülő szavaimnak.
- Na, ne baszki! Ugye most csak szívattak minket? - bár legbelül éreztem, hogy ez igaz. Kook kitörésemre csak kuncogott. Fel állítottam ölemből JungKookot és a nagyim után rohantam. A szobájában találtam, szerencsémre egyedül.
- N-Nagyi.. - kezdtem bele, mire ő csak rám nézett és intett, hogy üljek le mellé.- Ugye amit az előbb meséltél az nem igaz? - megrázta a fejét. Odament az éjjeli szekrényéhez és kivett a fiókból egy képet. Visszajött hozzám és a kezembe nyomta. Ránéztem és szinte azonnal le is fagytam. Az ott ő lenne egy vele egykorú férfival?
- Nagyi ő ki? - kérdésemre ő csak elmosolyodott és megsimította a képen lévő férfit. - Mert ő nem a nagyapa.
- Ő volt és marad amíg csak élek életem szerelme. És igen, ő nem a nagyapa. Viszont ő nemcsak egyszerű ember volt.  Ő a teremtőnk. Ő maga a Tűz. - mintha 20 évet fiatalodott volna ahogy mesélt róla. Elmesélte, hogy szeretett belé.  Mikor befejezte és ránéztem azt hittem ott helybe összeszarom magam.
- N-Nagyi! - értetlenül nézett rám. - Tü-tükö-ör... - egy kb. velem egykorú nőt láttam magam előtt. Ő csak felnevetett.
- Te bolond HyunSeung! - nevetett fel. - Most már igazán, de igazán megkukultál! - kimentünk a szobából és egyenesen a szüleimmel találtuk szembe magunkat.
- A-Anya?! Veled meg mi történt?!
- Nos, hogy mi történt... - nem tudta befejezni a mondatot, mert csöngettek. Mentem és ajtót nyitottam. Lefagytam. A képen lévő férfi állt előttem.
- Beengednél végre Min YoonGi? - beszarok! Ez tudja a nevem! - Hohó, fiatal úr! - horkantott fel. - Hallom ám a gondolataid!
- Elnézést. - hajtottam le a fejem. - Maga HyunSeung?
- Igen. Bár meglep, hogy nem Tűzként hívtál. - beinvitáltam. Nekem ez még mindig szívatásnak minősül... Bementem a nappaliba és "elraboltam" Kookot.

Mikor a szüleink is elmentek és Yoongi is otthagyott minket Seok-kal maradtam.
- Te, Kook... Én ezt nem értem...- sóhajtott HoSeok.
- Én sem vagyok jobb állapotban, elhiheted.- ültem le mellé.
- D-de... Hogy van az, hogy Yoongi és Te...? Tudod? Szeretitek, vagy mi, egymást... De ha én is Tűz vagyok... Akkor... Nekem nem kellene? Vagy lehet, hogy azért nem, mert Ő az elsőszülött? Aish... Ez idegesítő... Én ezt nem hiszem el...- sóhajtott.- Cs-csak mert én nem akarok belepiszkítani a kapcsolatotokba vagy mi a fenébe...
- Há-hát nem tudom.- a kérdése egy kicsit zavarba ejtett.- Majd megérdeklődjük a nagyitól. Ő biztos tudja.- mosolyogtam feléje biztatóan.
Beszélgetésünket a házban megindult nagy jövés-menés zavarta meg. Először Mr. Min-ék mentek föl majd le is jöttek Yoongi-val és egy fiatal hölggyel. Aztán csengettek. Akkor meg egy pasas jött be, aki amint meglátta azt a fiatal nőt, a nyakába borult.
Suga mellém lépett, megfogta a kezem és a fülembe súgta, hogy menjek vele. Felmentünk a szobájába.
- Ahj Yoongi.- öleltem meg. Nem tudtam mit mondani. Annyi gondolat és érzés volt bennem összekavarodva. Csak azt éreztem tisztán, hogy szükségünk van egymásra.

Halvány lila fogalmam nincs, hogy mondjam el neki, azt amit láttam, és azt, hogy ki volt az a pasi. Sóhajtottam.
- Figyelj, Kook. Tudod ki volt az a fiatal hölgy? - megrázta a fejét. - Nagyi.  - szó szerint lefagyott. Elmeséltem neki mindent, ami a nagyi szobájában történt. Valamit, azt is, hogy ki jött hozzánk, vagyis a nagyihoz. Hagytam neki egy kis időt, hogy feldolgozza, majd egyre jobban éreztem a vágyat, hogy újra párnáira tapadjak. Nem is bírtam sokáig, mert magamhoz húztam és párnáira tapadtam. Hogy most senki ne tudjon minket megzavarni az ajtónak döntöttem.

Nem igazán tudtam elhinni hogy a nagyijuk csak úgy átváltozott egy gyönyörű, fiatal hölggyé és a régi "lovagja" aki nem mellesleg Yoongi és Hoseok "megteremtője" felbukkant. Úgy éreztem magam, mint egy rossz fantasy filmben. És valahogy sosem szerettem ezt a műfajt. A haverjaim nagyon oda voltak érte de engem nem izgatott különösebben. És most a vicces az, hogy az egész életem egy ilyen fantasy-ra hasonlít... Lehet, hogy gonosz vagyok de az az egy vigasztalt, hogy Suga és HoSeok sem voltak jobb helyzetben.
Gondolataimból Yoongi csókja ébresztette fel. Mindig ez van ha vele vagyok kettesben. Sosem tudunk sokáig másra figyelni. Valahogy mindig egymás ajkain kötünk ki.
Megfogta a csípőmet és az ajtóhoz tolt majd erősen nekinyomott. Egy halk sóhajt engedtem csókunkba majd egyik kezemmel oldalát simogattam, másikkal a hajába túrtam.
Ilyenkor teljesen megszűnik minden, csak Ő és én vagyok. Hihetetlen vágyat érzek iránta. Minden egyes csókunkkal csak erősödik bennem az érzés.
- Szeretlek.- leheltem ajkaira a sokat jelentő szót. Ahogy kimondtam a szívem egy hatalmasat dobbant.

Mikor kimondta, hogy "Szeretlek" számomra megszűnt a világ. Csak még jobban nekinyomtam az ajtónak és leváltam ajkairól, helyette inkább a nyakát kezdtem kényeztetni. Mikor befejeztem arcát kezdtem el fürkészni.
- Én is szeretlek. - pár másodperc múlva újra összeértek ajkaink.

3. rész

3. rész

JongKook

Annyira megijedtem, mikor rátört a köhögő roham. Azonnal a segítségére keltem. Gyengéden ütögettem, simogattam forró hátát majd lassan jobb lett neki.

Szorosan mellé ültem vissza és gyönyörű, betegségtől, tűztől? csillogó szemeit néztem. Kezét lassan államra emelte, majd szám széléről lesöpört egy csoki darabot. Kezét aztán nem vette el. Lassan de nem erőszakosan húzott maga felé és Ő is közelített. Nem nagyon kellett erőlködni, mentem én magamtól. Egyszerűen elveszettem minden erőmet és kontrollomat.

Édes ajkaival cirógatta enyémeket. Mindketten bátortalanok voltunk de talán Ő mégis erősebb. Finoman végignyalt ajkaimon majd szorosan rájuk tapad. Éreztem párnácskáin a csoki ízét.

Én nem tudom mi ütött belém. Az egyik felem még közelebb akart kerülni hozzá. Azt súgta: "Még!" "Szüksége van rád!" "Kellesz neki!' "Kell neked!". A másik felem pedig hagyta volna a fenébe, mert mégis csak egy fiú, aki épp az ajkaimon csüng. És valahogy azt súgta, ez veszélyes játék.

Kezét államról nyakamra vezette, úgy akart közelebb kerülni. Ahogy bőrünk érintkezett, szinte perzselő volt az érzés, sistergett minden.

- Neh...- toltam el magamtól lihegve.- Nem szabad.- fordultam el tőle pirulva.- Beteg vagy. Pihenned kell. És ez erkölcstelen.- suttogtam a végét.

Én annyira össze voltam zavarodva... Leírhatatlan. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá.

Mit tettünk? És miért? Ahijj...

YoonGi

- Neh~... - annyira finom! Egyik részem teljesen ellene volt a tetteimnek, de a másik, amelyik akarta leütötte, így az agyam teljesen elködösült. - Még! Kérleek~! - már húztam is közelebb, de megint elhajolt.

Hevesen tiltakozott kezeim közt. Arra hivatkozott, hogy beteg vagyok, nem tehetjük ezt. És az érvek között az is megjelent, hogy fiúk vagyunk... Felállt az ágyamról és indult volna kifelé, de elkaptam a kezét és visszarántottam magam mellé az ágyra. Ő a mellkasomnak csapódott. Már épp állt volna fel, de nem engedtem. Kezeim összefontam dereka körül és úgy tartottam magam mellett.

- Hmm... Csak még egy kicsit! Kérlek! - néztem rá. Szegényem teljesen elvörösödött de azért bólintott. Majd édes illata ringatott álomba.

JongKook

Ahogy a karjaiban tartott... Igazából nem tudtam mozdulni. De nem is akartam. Újra ajkaira hajoltam és gyengéden masszíroztam párnácskáit. Miután elváltam tőle, adtam az arcára egy puszit és visszaültem mellé. Kezét fogva figyeltem, ahogy elalszik. Mikor elaludt a homlokára nyomtam egy cuppanóst.

- Elaludt?- szólalt meg mögülem az idős hölgy, mire összerezzentem.

- I-igen.

Yoongi mellé lépett Ő is majd megfogta a homlokát.

- Különös.

- Mi?- kérdeztem.

- Teljesen normális a hőmérséklete. Fogd meg.- tette a kezem a homlokára.

- Va-valóban.

- Mióta vagy itt?

- Talán egy fél órája? Nincs több.

- Hm. Értem.

- Vi-viszont... Ha nem haragszik nekem most mennem kell, mert otthon...

- Tudom tudom...- vágott mosolyogva a szavamba.- Menj csak. Siess. Bízz bennem én nem árulkodom.- simogatta meg a fejem.- És gyere látogatóba, amikor csak tudsz.

- I-igen.- hajoltam meg.- Köszönöm. Viszlát.- mentem ki a szoba ajtaján majd egyenesen ki a bejáraton. Rohantam haza. De elkéstem. A szüleim már otthon voltak.

- Jeon JungKook!- állt az ajtóban anyu.- Merre lófráltál?

- Ho-HongBin-nál voltam...

- Felhívtam az anyukáját. Azt mondta nem vagy ott.- fonta karba a kezeit.

- Jó. Nem ott voltam. A parkba mentem ki a haverokkal. Megfelel?- válaszoltam flegmán.

- Hogy beszélsz anyáddal, fiam?!- emelte meg a hangját apa.

- Hagyjatok...!- mentem fel a szobámba és magamra zártam.

Szükségem volt az egyedül létre és nem arra, hogy a szüleim szidalmát és fejmosását hallgassam. Fel kellett dolgoznom a szomszédban történteket...

YoonGi

Mikor felébredtem Kook már nem volt mellettem. Bárcsak itt maradt volna... Megint éreztem, ahogy elönti a testem a forróság, de már jobb.

- Drágám, bejöhetek?

- Gyere csak! - mikor nagyi bejött láttam ahogy elfehéredik.

- De hisz egy órája még nem volt semmi bajod!

- Hogy érted, hogy egy órája?

- Akkor ment el a szomszéd fiú. - szóval csak egy óra telt el azóta... Megérintettem az alsó ajkam és felnyögtem magától a gondolattól, hogy azok tökéletes ajkak az enyémek lehettek.

- Jól vagy? Mi történt, amíg itt volt a fiú? Nagyon zavarban volt mikor elment.

- Hát... Ömm... Megígéred, hogy nem szósz róla anyuéknak? - bólintott. - Megcsókoltam és...

- És? Milyen volt? - még mindig meglep, hogy nem olyan mint anyáék. - Na, kincsem! Elvitte a cica a nyelved?

- Nem, nem vitte el. Kérdésedre a válaszom.: Csodálatos volt. Soha nem éreztem még ilyet azelőtt. És nem is gondoltam volna, hogy valaha is szeretni fogok egy fiút! És mégis! - olyan jó, hogy van valaki akinek ezt elmondhatom.

- Akkor jó. Szólj ha kérsz valamit. - csak bólintottam, majd újra álomra hajtottam a fejem.

JongKook

 Nem tudtam elaludni. Csak az ágyban fetrengtem és a csókunkon gondolkoztam. Gondolkoztam? Ugyan, azon mit lehet már gondolkozni? Megtörtént. Jó marha voltam, hogy hagytam... De... Olyan esetlen volt. Olyan kérlelően nézett rám... N-nem tudtam ellenállni.

Felültem az ágyamba és a falnak támasztva a hátam, térdeimet mellkasomhoz húztam, úgy gondolkodtam tovább.

Olyan különleges volt. Bizsergett... A számhoz kaptam és elmosolyodtam.

A szívem hevesen dobogott még csak Suga gondolatára. Nem mikor a csókra gondoltam... Elkezdett rázni a hideg. Hiába takaróztam, nem hagyott alább.

Emlékekkel, érzelmekkel és kérdésekkel aludtam el olyan hajnal felé.

Másnap tökéletesen mosott szar voltam az iskolában, ami HongBin-nak fel is tűnt 

- Mi van veled Kookie?

- Áh...- legyintettem.- Nem tudtam sokat aludni az éjjel... Aahhh...- ásítottam.

- Na miért? Mi történt?

- Hát... Izé... Majd suli után elmondom.

- Rendben.- bólintott.

- Ma is eljössz velem a boltba?

- Ma is meg akarod látogatni Yoongi-t?

- Baj?

- Nekem nem...

Hamar eltelt a nap. A boltban megint ugyan azt a tábla csokit vettem meg.

- Na most már elmondod?- kérdezte Binnie a buszmegállóban.

- El. De kettőt ígérj meg!

- Jó.

- Nem mondod el senkinek! Ez a legfontosabb! Oké?

- Oké...- forgatta meg a szemeim.- Mi a másik?

- Nem fogsz elhagyni. Te vagy az egyetlen barátom, akit szeretek és bízok benned!- fogtam  meg a kezét.

- Rendben rendben. Csak mondjad már!- mosolygott türelmetlenül.

- Nah... Az van, hogy ugyeee... Tegnap átmentem hozzá... És megcsókolt.

- Hogy mit csinált?- nyíltak nagyra a szemei.

- Megcsókolt...- suttogtam.

- É-és...?- nézett értetlenül.

- Nem tudom... Nem tudom, miért. Nem tudom, hogy engedhettem... Semmit sem tudok... Csak azt..., hogy... tetszett...

- Biztos, hogy most át kell menned hozzá?- kérdezte félve.

- Ahj... Biztos! Érzem, hogy szüksége van rám. Nem tudom, hogy miben és hogyan, de szüksége van... De... Ugye Te most nem undorodsz...?

- Jaj. Nem! Ne aggódj öcskös!- borzolta össze a hajam.- Tőled soha!- mosolygott.

- Köszönöm Hyung.- annyira megnyugtatott és jól esett, hogy vele tudtam erről beszélni.

Mikor a busz az otthoni megállóba ért nem mentem haza. Nem akartam, hogy a szüleim bármiből is sejtsenek valamit.

Megint az idős hölgy nyitott ajtót.

- Már nagyon várt. Egész nap.- mosolygott kedvesen.- Menj csak bátran.- mutatott az emelet felé.

Mikor benyitottam a szobába Yoongi ébren feküdt az ágyban.

- Sz-szia...- suttogtam.

YoonGi

Mikor reggel felébredtem már jobban éreztem magam. Már tudtam rendesen enni vagy bármi mást csinálni, de a Nagyi szigorúan az ágyban akart látni, így engedelmeskedtem neki és ágyban töltöttem az egész napot. Laptopoztam, olvastam és tanultam amiket eddig Ravi leírt.  Meglepő, de könnyen ment. Valahogy mindig is volt érzékem a tanuláshoz. Bár a végén már inkább a tegnap történteken gondolkoztam és arra, hogy ha egyáltalán még szóba áll még velem a tegnap után, mit fog tenni vagy mondani.

Remélem átjön ma is! És ha átjön tudjam magam moderálni, és ne legyek olyan illetlen mint tegnap. Bár azt bevallom, hogy bármikor képes lenék újra megcsókolni...

Csöngettek. Kimentem a folyosóra és kinézem az ablakon. 

A francba! Hogy fogom ezt elmondani neki?

Gyorsan visszamentem a szobámba és bebújtam az ágyba. Az ajtót nyitva hagytam így nem kellett kopognia sem.

- Hali! Meghoztam a házit! És gyógyulj meg minél előbb, mert az osztály már nagyon hiányol!

- Rendben sietek. Raviii~... valamit el kell mondanom. - leült az ágyam szélére. - Kook-ról van szó. - arca megkeményedett.

- Mond!

- Hát ümm...csókolóztunk. - elfelejtett levegőt venni, aztán hirtelen elnevette magát.

- Hát akkor szerencse, hogy már nem tetszik, mert akkor kinyírtalak volna. - most én fagytam le. - Találtam egy sokkal cukibb fiút nála. - elővette a telefonját és keresett rajta valamit. Mikor megtalálta amit keresett az arcomba nyomta a mobiltját.

- Az ott HoSeok?

- Te honnét ismered?

- Ő az ikertestvérem! - és megint lefagyott. De nem csak ő. Tetszik neki a tesóm?

- Hát akkor ezt tisztáztuk. De azért még ráhajthatok?

- De hisz nincs Koreában!

- De-de! Két hét múlva kezdi a sulit az osztályunkba.

- Hát jó....Felőlem azt csinálsz amit akarsz.

Miután elment, azon kezdtem el agyalni, hogy mi lesz ha megint találkozunk oly sok év múlva. Ezzel a gondolattal aludtam el újra, majd ajtócsengőre ébredtem. Azt hittem Ravi elfelejtett valamit, de ehelyett Kook nyitott be hozzám. Elmosolyodtam

JongKook

Yoongi megpaskolta maga mellett az ágyat, majd odahívott. Bizonytalan lépésekkel de odamentem és leültem.

- Megint hoztam neked olyan csokit.- nyújtottam át a tábla édességet. Boldogan fogadta el majd ma is felbontottuk.

Jól esett ilyen vidámnak látnom. Mintha jobban is lett volna.

- Hogy vagy? Ma milyen napod volt?- érdeklődtem tiszta kíváncsisággal.

Reméltem, hogy nem veszi rossz néven, hogy megint meglátogattam. D-de... Valamiért... Hiányzott. És meg akartam róla bizonyosodni, hogy jól van.

Azt is reméltem, hogy a tegnapi kis csókot elfelejtette. Vagy legalábbis nem hozza szóba. Vagyis... Titkon. Egy icuri-picurit. Legbelül. Mélyen. Azt kívántam bár ma is megtenné... De... Nem tudom.

Csak ültem az ágyán és beszélgettünk. Közben néha-néha ajkaira siklott tekintetem. Ahj azok az ajkak... Bíztam benne, hogy nem tűnt fel neki, hogy gyönyörű, vékony párnácskáival szemezek...

YoonGi

Mikor Kook bejött azt hittem hallucinálok. Örülök, hogy a tegnap után képes volt visszajönni. Ha mellettem van jobban érzem magam. Hozott magával csokit is. Akarva és akaratlanul is még jobban mosolyogtam.

Ugyanolyan csoki. Hmmm...

JongKook

Miután felbontottam a csoki és törtem belőle, majd a szájához közelítettem vele.

- Áááá!- mosolyogtam felé biztatóan.

Lassan kinyitotta száját, én pedig beleejtettem a csokidarabkát. Teljesen elbambultam ajkain, így csak azt vettem észre, hogy már összezárta őket, de az ujjaim hegye köztük maradt. Finom puszikat adott rájuk. Teljesen elpirultam, majd mire össze tudtam szedni magam elvettem a kezeimet.

- N-ne haragudj...- nyeltem egy nagyot. - E-egyébként ho-hogy vagy? Nem vá-válaszoltál.- fordultam el egy kicsit zavaromban, hogy ne lássa vörös arcomat.

YoonGi

Mikor a számba tette a csokit azt hittem, hogy még mindig képzelődöm. Látom rajta, hogy nagyon zavarban van. Csak mosolyogni tudok rajta. Olyan aranyos, ahogy zavarban van. 

- Jobban vagyok, köszönöm.- Mosolyogtam rá. Ő csak rám nézett. Jobban mondva ajkaimra. Ha ezt még sokáig csinálja megint megteszem... Beharaptam alsó ajkam, mire megint elfordította tekintetét. Halkan felkuncogtam. Annyira... Komolyan nem tudom mi üthetett belém testem megint átvette az elmém helyett az uralmat és magamhoz húzom. Ő erre csak még jobban elvörösödik. Ha megállíthatnám az időt, most megtenném.

JongKook

- Su-Suga... Mit csinálsz?- hangom nem volt több erőtlen suttogásnál. A közelségétől teljesen elveszettem a fejem. Egyszerűen léptelen voltam tiltakozni. Nem tudom mi ütött belém. Nem löktem el magamtól, csak szorosan megöleltem. Jól esett karjaiba belesimulni. Hallottam, ahogy a szíve dobogott és ahogy a levegőt vette. Nem akartam elengedni. Csak megállítani az időt...

YoonGi

Meglepődtem. Tegnap még tiltakozott afelől, hogy megöleljem, most meg inkább csak hozzám bújik. Olyan aranyos! Felé fordultam és belenéztem azokba a csodálatos fekete szemeibe .

- Gyönyörű a szemed csillogása Kookie. - homlokon csókoltam. - Nincs rájuk jobb szó, a gyönyörűnél.

JongKook
 

Teljesen el pirultam. Ilyenkor mit kell mondani? Fejemet mellkasába fúrtam és csak annyit motyogtam:

- Köszönöm.

Még egy kicsit úgy maradtam aztán, elváltam tőle.

- H-ha nincs szükséged másra... akkor én megyek. Tudod a szüleink...- sóhajtottam.- M-majd holnap is benézek. Gyógyulgass.- adtam gyorsan az arcára egy puszit majd kiszaladtam. Ahish... Olyan gyerekes vagyok...

- Viszlát!- hajoltam meg a nappaliban az idős hölgy előtt, majd fogtam a táskám és kiviharoztam az ajtón.

Hála Istennek a szüleim még nem voltak otthon így nem volt semmiből sem balhé.

YoonGi

Mikor elment mintha egy részemet tépték volna ki. Nem tudom mi köztünk, de az biztos, hogy ez nem mindennapi dolog. Csak akkor érzem magam valamivel jobban, ha velem van. Visszaaludtam. Iszonyatos fejfájásra ébredtem. Nagyi mintha megérezte volna, hogy rosszul vagyok  Benyitott és egy lázmérőt dugott a számba. Mikor kivette azt hittem mentem összeesik. Suttogva, rekedt hangon mondta:
- Kerek 42 °C. - olyan magas? Felállított és segített betámolyogni a fürdőbe ott beültetett egy kád  jéghideg vízbe.
- Fel kell hívnom anyádékat. - csak bólintottam. Két perc múlva már nem is éreztem hidegnek a vizet, sőt forrónak.
- Nagyiii~! - kiáltottam. Már rohant is fel az emeleten be egyenesen a fürdőbe. - N-Nem érzem, hogy hideg a víz. - belenyúlt a vízbe.
- Ajjajj!!!!!! Jó, kincsem semmi baj. Gyere, szállj ki! - úgy érzem magam mint egy ötéves, de nem bánom. - Anyádék azt üzenik, hogy amilyen gyorsan csak lehet hazajönnek a testvéreddel.

3-4 óra múlva:

Csöngettek, nagyi felállt a fotelből és rohant ajtót nyitni. Fél perc sem kellett, hogy anyám könnyel teli arcát lássam. Hát persze a magánrepülő...
- Yoongi! - vetette magát az ölembe és sírt.
- Anyu nem haldoklik hagyjad szegény gyereket levegőhöz jutni.
- H-HoSeok.... - rám tört egy újabb köhögési roham. Az ágyam mellé lépett kicsit megemelte testem és hátba ütögetett. - K-Kösz.
- Szívesen, de ne beszélj jó? - csak bólintok és maguktól lecsukódik a szemem.


JongKook

Mikor hazamentem, gyorsan nekiláttam a házijaimnak. Nem volt sok, de így is másfél órámba tellett. Közben mindig elkalandoztam. Yoongi-n gondolkoztam. Hát ki máson.... Napok óta csak Ő járt a fejemben.
Lefeküdtem és még álmomban is ott volt Ő.
A nap már a megszokott rutin szerint ment. HongBin megint elkísért a boltba egy tábla csokiért... Most még az edzést is ellógtam. Csak egy hibát követtem el. Hazamentem. Apu épp hazaugrott valami iratért és összefutottunk.
- Hova hova nagyfiú?- fogta meg a vállam, mielőtt kiléphettem volna az ajtón.
- Hagyjál már!- fordultam el és indultam meg kifelé.
- Jeon JungKook! Állj meg! azt hiszed, hogy neked mindent szabad, mert kamasz vagy?!- emelte meg a hangját.
- Nem hiszem... Tudom.- ezzel kirohantam.
Nem egyenesen Suga-ékhoz mentem, mert tudtam, hogy apu utánam jött vagy ha nem is jött de nézett, az ablakból. Elmentem egy utcával feljebb, végigsétáltam, majd a végén lefordultam a mi utcánkba és a másik végéből közelítettem meg a szomszéd házat. Addigra apa kocsija is eltűnt a házunk elől.
- Jó napot!- köszöntem mosolyogva az idős hölgynek.
- Pszt!- csitított.- Légy most nagyon csendben. Itthon van mindenki. Suga egyre rosszabbul van.- nézett rám meggyötört, aggódó tekintettel.
- Hogyan?- ijedtem meg.
- 42 °C-os a láza. Mindenki hazajött hozzá. Fent van a szobájában. Alszik. De gyere felviszlek.- suttogta majd megfogta a karom és felfelé húzott.- Menj be!- lökött meg egy kicsit az ajtó előtt.
Remegő kezekkel nyitottam be az ajtón, majd azonnal az ágyhoz rohantam. Yoongi betegen, ziláltan feküdt. Ám nem egyedül. Az ágyában, szorosan mellette egy másik srác is aludt. Derekánál ölelte, arcát nyakába fúrta. Lefagyva álltam előttük, majd kezemből kiesett a csoki és rohanni kezdtem.
Nem törődtem semmivel. Csak el akartam tűnni innen. A nappaliban viszont az egész család ott állt.
- Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte az apa, mennydörgő hangján.
- É-én...- nyeltem egy nagyot.
- Hogy merészeltél a fiam közelébe menni?!- sipákolt az anya.
- Sa-sajnálom...
- Ne bántsátok!- szólt az idős hölgy.
- Nagyi Te ebbe most ne szólj bele!- hurrogta le az anya.
- Takarodj a házamból! Tűnj innen!- mutogatott az apa az ajtó felé.- Nem hallod?!
- D-de...- folyt le egy könnycsepp az arcomon. Ahogy végigszántott bőrömön, államnál megállt és elvált a testemtől. A padlóra zuhant és egy jégcsepp lett belőle. Nagy szemekkel néztem.
- Menj már innen!- kiabált az anya sírva- Te hoztad a fiamra a bajt! Biztos, miattad beteg! Takarodj!- lökdösött ki a házból.
- Hagyjátok!- jött az idős hölgy is.- Ő semmiről sem tehet! Ő lehet a gyógyír! Eresszétek vissza!
- Ne beszélj butaságokat! Majdnem megölte a fiam! Menj vissza nagyi!!- kiabálta hisztérikusan az anya.
Szégyenemben fogtam magam és hazarohantam. Meg sem álltam a szobáig. Bezárkóztam és az ágyamon ülve pityeregtem.
Miattam lenne beteg? Én tettem vele ezt a sok szörnyűséget? Miattam szenved? Nem kellett volna meglátogatnom... Hiszen neki ott van az a másik srác is... Tudtam, hogy csak a betegség miatt tette... Szörnyű egy helyzet...


YoonGi

Ordibálásra keltem. Egyre jobban sajgott a fejem. HoSeok átölelve aludt. Kicsit megböködtem az arcát, mire felébredt és rám nézett.
- Mi az... - ő is hallotta a veszekedést lentről, majd egy ajtócsapódást. Nem sokkal később a szomszéd ház felől is egy ajtó csapódása hallatszott. Hirtelen nem tudtam levegőt venni. Itt volt. Látott vele. Kiakadt. Lement. Találkozott a szüleimmel. Kiakadtak. Kidobták. Elrohant. És látott aludni a testvéremmel, ahogy ölel. Biztos azt hitte, hogy... hogy...
- Idióta JungKook! - mondtam ki hangosan. - HoSeok, megnéznéd van-e valami az ágy előtt, kérlek? - nagy nehezen kibújt mellőlem és megnézte.
- Honnét tudtad? Mellesleg, hogy került ez a csoki ide? - már bontotta volna ki de megállítottam.
- Ki ne merd nyitni! - förmedtem rá amennyire a hangom engedte. - Hozd ide és tedd az éjjeli szekrényemre. - köhögtem egyet.- Kérlek! - szó nélkül lerakta a csokit majd rám nézett.
- Kitől kaptad? - nem tudtam beszélni, mert egy újabb görcs jött rám, így csak biccentettem a házuk felé. - Tőle? - bólintottam. - Már értem! Biztos meglátott minket és azt hitte, hogy mi... - felnevetett. - Az a gyagya gyerek! Megyek és elmagyarázom neki, hogy mit is látott valójában. De nyugi anyuék nem fogják megtudni Na mentem szomszédolni! Csocsesz! - azzal el is ment.
Én pedig reménykedve várom mi lesz azután, hogy beszéltek.

2. rész

2. rész

JungKook

A szüleim későn értek haza de én megvártam Őket. Azt mondták, hogy egy nagyon fontos megbeszélés volt. Nem faggattam Őket.

Vacsiztam, letusoltam és elmentem lefeküdni.

Reggel izgulva, gyomorgörccsel keltem. Még nem sikerült megszoknom ezt az egész új környezetet. Apa elvitt kocsival a suliba.

Nem nézett ki nehéznek a nap. HongBin-nal sokat beszélgettem szünetekben. A tananyag meg... hát ha nem is tanultam meg de ismerős volt... Elhatároztam, hogy most rá fogok kapcsolni a tanulásra. HongBin felajánlotta, hogy szívesen segít amiben csak tud.

YoonGi

Kicsit korán keltem, mert épp láttam, ahogy a szüleim elmennek itthonról. Megszólalt a telefonom.

- Aish Ravi...

- Felébresztettelek?

- Dehogy mond!

Megbeszéltük, hogy suli után átjön hozzánk, mert el kéne neki egykét tanács. Ez feldobta a napom. Boldogan mentem le a konyhába mikor a nagyimmal találtam szembe magam. Szúrós szemmel nézett rám.

- M-megyek é-és felveszek v-valamit. - bólint. A frász kerülget néha tőle. Egy fehér csőnaci és egy kockás ing mellett döntöttem.Gyorsan kihúztam a szemem és lementem Nagyihoz.

- Megcsináltam a kávéd. - belenyomta a bögrét a kezembe és végigmért.

- Hmm... Nem is olyan rossz. Ahhoz képest, hogy ki van húzva a szemed.

- Baj? - csak intett a kezével, hogy nem és eltűnt. Én megittam a kávém. Ránéztem az órámra és már indultam is a garázs felé. Beérve a suliba minden ment a normális kerékvágásba. Tanulás, szünet tanulás.

JungKook

Délután HongBin eljött velem, hogy együtt megírjuk, már az első napon megkapott rakat házinkat.

- Ülj csak le. Kérsz valamit?

- Hm... Egy teát elfogadok.- tette le a táskáját a kanapé mellé és leült.

- Egy pillanat.- rohantam a konyhába és gyorsan megcsináltam neki is és nekem is.

- Akkor kezdhetjük?

- I-igen. De azt tudd előtte, hogy nagyon nehéz eset vagyok....

- Semmi baj. Van türelmem.- mosolygott kedvesen, majd elkezdte magyarázni elsőnek a matematikát.

YoonGi

Miután vége lettek az óráknak Ravi-val elindultunk hazafelé. Felkészítettem arra, hogy a Nagyi nálunk van.  Kicsit megszeppent, mire én elnevettem magam.

- Nemár~! Én félek a Nagyidtól!

- Most tök normális. És ha nem mondod ki, hogy.... szóval tudod mire gondolok.

- Igen. - nagyot nyelt, mert megjöttünk. Nagyi már az ajtó előtt  várt rám. Mikor meglátta Ravit mosoly ült az arcára.

- Hát újra találkozunk Kim WonShik! Örvendek!

- Szintúgy Mrs. Min. És sajnálom, hogy múltkor oly tiszteletlen voltam magával. - mélyen meghajolt.

- Ó semmi baj drágám! És kérlek hagyd ezt a magázást! Hívj csak Nagyinak!

- Rendben Nagyi! - meghajolt és elindult felfelé az emeletre. Én adtam egy puszit a Nagyim homlokára és felmentem.

- Szóval, mi miatt kell a tanácsom?

- Ömm... Nem is tudom, hogy mondjam.  Tetszik az elsős haverod... - lefagytam.

- JUNGKOOK??????????? - ennyi én meghaltam....

JungKook

- Nem nem, JungKook. Az előbb mondtam. Ilyenkor melyik műveletet végezzük el?

- Hát a szorzást... Va-vagy nem...?

- Nem. A zárójelen belül.

- Jaaa....- csodálkoztam.- Tényleg!

- Na akkor old meg.- úgy is tettem.- Helyes megoldás.- mosolygott rám HongBin.- Akkor itt van még egy.- írt le egy másik példát a füzetembe.

- Öhm...- rágcsáltam a ceruzám végét.

- Mivel kezdenéd?

- Ah... Aaaa... A zárójellel?- kérdeztem bizonytalanul.

- Igen.- mosolygott biztatóan HongBin.- Látod. Megy ez. Csak gyakorolni kell.- vidáman bólogattam.

Egész sokat elidőztünk a leckékkel, de nagyon hálás vagyok HongBin-nak. Rettentően türelmes és jó tanár. Mikor a szüleim hazaértek, még nálam volt a kis tanárom, így be tudtam mutatni. Nagyon jól fogadták Őt. Bár Suga után már félek bárkit is bemutatni innen....

Mikor már sötétedett, kikísérem HonBint a kapuig.

- Vigyázz magadra hazafelé! Írj, ha hazaértél! És köszönöm a sok segítséget.

- Áh... ugyan.... semmiség. És mindenképpen. Szia.- fogta meg a kezem és meghajolt.

- Szia.- integettem utána.

Ekkor vettem észre, hogy a mellettünk lévő házból épp Suga jön ki egy vendégével.Biztos valami haverja.

- Sziasztok!- intettem nekik kedvesen. Ők is mosolyogva visszaintettek, majd én bementem a házba. Reméltem, hogy a szüleim ezt nem látták.

YoonGi

- Ömm... Igen. - még mindig nem vagyok képes felfogni amit mondott.

- És???? Ehhez miért kellek pont én?

- Mert te már ismered.

- Épp, hogy. A szüleim kidobták a házból és nem tudom miért!

Ezután inkább a tanulásra figyeltünk. Mikor leellenőriztem a feladatait szegényt agyon szidtam.

- Ravi! Te teljesen idióta vagy? Aish... - fogtam a fejem.  - Na jó, figyelj. - nem tudom mikor felejtett el ennyi mindent matekból, de nagyon sokat szenvedtem, mire megértette.  Miután a matekkal végeztünk jött a koreai, na ez már jobban ment.  Már besötétedett mire végeztünk, és Anyuék is hazaértek. Ravi-t kifejezetten szeretik Anyáék.

- Köszi, hogy beleverted a fejembe a tananyagokat.

- Szívesen, de máskor ne csinálj ilyet! Főleg ne évkezdéskor!

- Bocsi. Szia. - hajolt meg.

- Szia. - én is meghajoltam. A szomszéd házból is kijöttek. JungKook és egy haverja. Kookie köszönt nekünk.

- Sziasztok. - mi csak visszaintettünk. Ránéztem Ravi-ra. Nagyon aranyos fejet vágott, ahogy nézte, hogy a szomszédom bemegy a házukba. Ravi még egyszer elköszönt és elment. Bementem a házba, ahol Anyu az ablakból hajolt vissza. Nem vagyok olyan hangulatba, hogy azt hallgassam, hogy "Megmondtam, hogy nincs vele kommunikáció" inkább egyből a szobámba mentem és bezártam az ajtót.

JungKook

Hála Istennek itthon senki semmit nem vett észre abból az icuri-picuri gesztusból, amit a másik ház lakója felé intéztem.

És ez így ment napokig... Volt, mikor kikaptam apától, mert a kertben a kerítésen átszóltam Suga-nak. Ő is épp füvet nyírt. Hát köszöntem neki.

A suliban nem sokszor láttuk egymást. Másik évfolyamba jár és a terme is az épület másik végében van.

HongBin-nal egyre jobban kijövök. Kedvelem. Aranyos srác. Már én is voltam náluk. Az anyukájával él. De nagyon kedves Ő is, pont, mint a fia.

Idő közben tagja lettem a suli kosárcsapatának. Nem akarok dicsekedni de egész jól megy...

Épp most is az edzés után vártam a buszt. Egyedül ücsörögtem a megállóban, mikor egy srác elém állt.

- Szabad?- kérdezte.

- Persze.- mondtam fáradt hangon.

- Edzés?- mutatott a nagy sporttáskámra.

- Igen. Kosár.

- Régen én is kosaraztam. De aztán keményebbre váltottam. Utcai verekedést tanulok. Ott ahol Suga bokszol.

Áhh.... Hát innen volt ismerős... Suga haverja. Ő volt az aki a múltkor ott volt náluk.

- Oh... Az tényleg keményebb... Sérültél már meg komolyabban?

- Öhh... Hát egyszer belső vérzésem volt... Meg egy kis csonttörés. De kemény fából faragtak.- mosolygott rám.- Amúgy Ravi vagyok. Kim WonShik. De csak Ravi.- nyújtotta a kezét.

- JungKook. Jeon JungKook.- szorítottam rá a kezére.

- Nah itt is a busz. Te meddig mész?

- Az utolsó előtti megállóig.

- Remek. Én az azelőttiig. Akkor addig mehetünk együtt.

- Aham.- és az egész utat végigbeszéltük.

Nagyon színpatikus srác. Sok jó poénja van. Ja... És még egy hyung...

YoonGi

Már napok teltek el azóta, hogy tudom ki tetszik Ravi-nak. Valamiért, nem tudom, miért, de zavar , hogy tetszik neki Kookie. Persze őket nem tiltották el a szüleik egymástól. Remélem, hogy Kookie rájön erre és nem érez ő is iránta vonzalmat. Én abba belepusztulnék.

- Hé! Figyelnél? Még a végén kiütlek!

- Sajnálom. - hajoltam meg az edzőm előtt. Ahogy arra gondoltam, hogy ők ketten együtt legyenek felment bennem a pumpa. Teljes kimerültségig ütöttem szegény bokszzsákot.

- Hé! Min! Ki fog szakadni a zsák! - az edzőm hangja elkergette a ködöt az elmém felett.

- S-sajnálom.

- Jó, mára abbahagyjuk, látom, hogy teljesen kifáradtál. - meghajolt és elment. Miután elment úgy gondoltam, kimegyek egy kicsit levegőzni. Nagyon belemerülhettem a gondolataimba, mert már sötétedett amikor feleszméltem, hogy mennem kéne. Gyorsan összeszedtem a cuccaim és elindultam haza.

JungKook

Nagyon kedves volt velem Ravi. Még azt is felvetette, hogy máskor is jöhetnénk együtt haza, vagy elmehetnénk valamerre együtt lógni. Igent mondtam rá. Amióta Szöulban éltünk, nem volt sok barátom. Suga-tól az első nap eltiltottak... HongBin az egyetlen. És talán majd most WonShik is az lehet.

- Szervusz kincsem!- köszönt anyu a konyhából.

- Sziasztok!- kiabáltam a bejáratból.

- Milyen napod volt?- kérdezte anyu.

- Hm... Fárasztó.- feleltem miközben levettem a cipőmet és elraktam a táskám.

- Milyen volt az edzés?- veregetett vállon apa.

- Jó. Megint megdicsértek.- vigyorogtam.

- Hát hiába! Ez az én fiam!- karolt át apa.

- Gyertek kész a vacsi.- szólt anyu, mire az asztalhoz ültünk.

- Jegyet nem kaptál?- érdeklődött félve anyu.

- Öhm... Hát... Most, hogy így mondod...- hajtottam le a fejem. Mindketten felsóhajtottak.

- Már megint miből kaptál egyest?

- Matekból.- hajtottam még mélyebbre szomorú arcomat.- De nem egyest.- vigyorogtam a bajszom alatt.

- Hanem?

- Négyest!- húztam ki magam büszkén.

- Jaj hát tudtam én! Te kis rosszcsont!- veregetett hátba apa.

- Szégyelld el magad JungKook!- szidott le mosolyogva anyu.- Ügyes voltál.- lépett hozzám és agyon puszilgatta az arcomat.

Ezután a vacsora nagyon jó hangulatban telt.

Ám a végén, nem tudom honnan, talán tudat alatt de valami belehasított a szívembe és az elmém úgy érezte, hogy el kell mondanom.

- Képzeljétek ma találtam egy új barátot.

- Nocsak. Valóban?

- Igen apa. Kim WonShik-nak hívják. De mindenki csak Ravi-ként emlegeti. Su-Suga haverja.- suttogtam. Lehet, nem kellett volna.

- Nem megmondtuk, hogy kerüld el?!- nézett csúnyán apu.

- De. De Ő csak a barátja... Most miért vagytok ilyenek?!- annyira bosszant ez dolog.- És Suga-t is mi a francért kell kerülnöm??!!- emeltem fel a hangom.

- Nyugodj le kicsim.- simogatta meg anyu a karom.- Majd ha el jön az ideje megtudod.

- DE. ÉN. MOST. AKAROM. TUDNI.- hangsúlyoztam a szavakat, mire a poharamból a víz felkerekedett és széttörte az üveget.

- E-ez... Mi volt?- néztem nagy szemekkel.
- M-mi? Én nem láttam...- mondta zavartan anyu.
- Aish!- vágtam ki magam alól a széket.- Annyira bosszant, hogy semmit sem vagytok képesek elmondani!! Tesszük itt, hogy jó család vagyunk, közben meg semmibe vesztek mindent ami velem kapcsolatos... Miért csináljátok ezt?!
- Csak óvni akarunk.- szólt anyu.
- De mitől?! Vagy kitől?! Yoongi nem egy vérengző fenevad... Vagy gyilkos... Aish... Hagyjatok!!- rohantam ki a kertbe.
Leültem a medence szélére és a vízbe lógattam a lába és játszottam vele. Hideg volt kint és sötét... De nem izgatott. A víz is a jéggel volt egyenlő. De meg sem éreztem. Csak ücsörögtem ott és kavarogtak bennem a gondolatok és érzések. Éreztem, hogy valami van. De, hogy mi... Nem tudtam... Eközben arra eszméltem fel, hogy Yoongi szobájának az ablakát bámulom...


YoonGi

Még hazafelé is azon gondolkoztam, hogy milyen lenne ha a legjobb barátom és a szomszédom összejönne. Nem akarom. Határozottan is NEM AKAROM, HOGY EZ LEGYEN!
- Megjöttem! - Nagyi már türelmetlenül várt. - Mi a baj?
- Az anyád!
 - Anya? - bólintott, majd elkezdett a vendégszoba felé húzni.
- Nem akarja, hogy elmondjam! Pedig már rég eljött az idő, hogy megtudd!
- Mi van????? - de most komolyan miről hadovál itt a Nagyim?
- Hagy a fiút! Ő még nem tudhatja! Még nincs itt az ideje. - anyám, mint aki megőrült úgy állította mag a Nagyim.
- Na jó! - rántottam ki a kezem Nagyi szorító marka körül. - Mi a szar ütött belétek? És mit is kéne tudnom???
- Semmiről! Ezt mi a Nagyival elintézzük. Te menj fel a szobádba. - a lehető legdurcásabb fejet vágtam, majd feltrappoltam a lépcsőn és bementem a szobámba. Kiskoromban, h bármi bajom volt, mindig az ablakba ültem és néztem, hogy mi történik odakint. Ettől a szokásomtól mai napig nem sikerült megszabadulnom, így hát beültem az ablakba és néztem a csillagokat. Márvagy 10 perce nem a csillagokat nézem, hanem a szomszéd udvarát, ahol JungKook a medence szélén ül és az ablakomat figyeli.


JungKook

Annyi kérdés kavargott bennem. Sok érzelem közben meg egy nagy üresség. Hát mi ez az egész? Mit titkolnak a szüleink? És mit tehetnénk, hogy kiderítsük.
A leghülyébb ötletek jutottak eszembe... De komolyan. Csak mindhez Suga is kellett volna.
- JungKook. Kisfiam.- jött ki anyu egy pokróccal.- Gyere be, mert megfázol.- terítette rám.
- Nem érdekel. Hagyj békén.- ráztam le a kezeit.
- De JungKook.
- Miért nem vagytok hajlandóak elmondani?- emeltem fel a hangomat. A víz kezdett egyre hidegebb lenni a lábamnak.- Nem veszitek észre, hogy csak ártatok?
- Kicsim.- ölelt meg anyu.
- Eressz!- löktem el magamtól.
Egyszerűen akkora düh mozgott bennem, annyira mérges voltam. Pontosan nem is tudom miért. Teljesen megzavart...
Anyu lassan felállt mellőlem és bement. Abban a pillanatban megbántam, hogy olyan tiszteletlenül viselkedtem vele. De nem tudtam magamnak parancsolni. Csak jött...
Még ücsörögtem a medence szélén egy darabig aztán bementem lefeküdni.
Másnap fejfájással keltem. Leballagtam a konyhába, szótlanul megreggeliztem, vettem be gyógyszert majd elindultam a suliba.


YoonGi

Nem tudom mikor aludtam el, csak arra emlékszem, hogy Kook-ot nézem, ahogy bemegy a házukba.
- Kicsim kelj fel! Iskolába kéne menned! - anyu egyre jobban rázogatott.
- Anyu~! Nem akarok. Rosszul érzem magam! - megfogta a homlokom.
- Rendben, felhívom a sulit, és ma itthon maradsz a Nagyival. Mi apáddal kb 1 hétig nem leszünk itthon, mert ellenőriznünk kell az egyik vállalatot. - nyomott egy puszit a homlokomra és elment. Én telefon után nyúltam és már hívtam is Ravi-t.
- Hello? - egy köhögési roham tört rám. - Yoongi, jól vagy?
- Nem, bocsi, de ma nem tudok segíteni itthon kell maradnom. Tegnap edzés után sikeresen megfáztam.
- Uhh... ember! Jó, mindegy. Suli után átugrok és leadom a házit. Na megyek különben én felelek. És most hála neked tanultam. - lerakta. Én rögtön vissza is aludtam. Nagyival szinte nem is találkoztam, csak behozta nekem az ebédet, meg egyszer-kétszer megmérte a lázam. Délután Ravi ígéretéhez híven átjött és leírta a házit. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Egy megbeszélt programra hivatkozva.
Az este is gyorsan telt. A többi nap is így telt. Ravi leadta a házit, majd elment. Anyáék, mint kiderült még egy hónapig Busanban ragadtak.


JungKook

Suli után Ravi megígérte, hogy eljön és megnézi a kosármeccsem. Az első kosármeccsem. Apu és anyu nem tudtak eljönni, mert nagyon sok volt a munkájuk... Én megértem...
Mikor felvonultunk a pályára, körbenéztem a lelátón, de sehol sem láttam Ravi-t. Kicsit zavart, de nem foglalkozhattam vele sokáig, mert elkezdődött a meccs.
Néha fel-fel pillantottam a kilátóra. HongBin már ott csücsült a szokásos helyén. Minden edzésemet végigvárta velem és együtt szoktunk hazamenni, tanulni. Olyan, mintha a bátyám lenne.
Az első félidőben nagyon rosszul álltunk. Az ellenfél suli már 6 ponttal elvert minket.
- JungKook! Figyelj jobban!- szólt rám az edző a szünetben.
- Igen!- hajoltam meg.
- Te pedig, SangHyuk, megmondtam, hogy mindig maradj a helyeden!
- Igen. Sajnálom.
- Na jólvan. Akkor hajrá, srácok!- kiáltotta az edző.
- Hajrá!- kiáltottuk vissza majd újra a pályára vonultunk.
Ismét körbenéztem a kilátón, de ekkor fent a sarokban egy hevesen integető WonShik-ot láttam meg. Visszaintettem majd a játék újra elkezdődött. Most mindent beleadtunk. NamJoon most egy helyzetet sem hagyott ki, Hyuk is szépen védekezett, mi pedig erősen támadtunk JiMin-nel és Jin-nel. Szóval végeredményben jól zártuk a meccset.
- Köszönöm, hogy eljöttél!- futottam a buszmegállóba Ravi mellé.
- Igazán nincs mit. Megígértem.- mosolygott.- Ne haragudj, hogy késtem.- húzta a száját.
- Szia.- ért oda idő közben Binnie.
- Szia.- bólintott felé Ravi.
- Egyébként semmi gond.- bólintottam elnézően hyung-om felé.
- Csak tudod Suga beteg lett, aztán el kellett vinnem a házit neki.
- Oh... Suga beteg?- talán akkor ezért nem láttam egy ideje.
- Aham. Összeszedett valami bacit. Szegénynek nagyon magas a láza, múltkor még köhögött is.
- Szegény. Hát akkor jobbulást neki. Ne haragudj de nekem még el kell szaladnom boltba. Most nem tudok veled hazamenni. De még egyszer köszönöm, hogy eljöttél. Minden jót, vigyázz magadra.- ezzel kézen ragadtam HongBin-t és elindultam az egyik bolt felé.
- Milyen bolt? Minek?
- Meg akarom látogatni Yoongi-t. Akarok vinni neki valami finomat.
- A szüleid mérgesek lesznek.- csóválta a fejét rosszallóan.
- Az kit érdekel? Azzal most ne törődj! Inkább segíts választanom.- rángattam be a boltba.
Miután végeztünk hazamentünk. Binnie még utoljára sok szerencsét kívánt ahhoz, hogy ne szedjék le a fejem, majd Ő is hazament.
Otthon gyorsan ledobtam a táskám. A szüleim még nem érkeztek meg, így gyorsan át tudtam osonni. Becsengettem a szomszédba és vártam. Egy kedves öreg hölgy nyitott ajtót.
- J-jó napot!- hajoltam meg.- É-Én a szom-szomszédból jöttem...- mutogattam a házunk felé.
- Igen tudom. Gyere beljebb.- mosolygott kedvesen. Nem küldött el?- Bizonyára Yoongi-hoz jöttél. Fent van a szobájában. Lehet, hogy alszik, mert nincs  jól, de nyugodtan bemehetsz.
- Kö-köszönöm!- hajoltam meg, majd bátortalanul megindultam az emeletre.
Kezemben egy tábla csokit szorongattam, úgy nyitottam be a szobába. Suga az ágyon feküdt, betakarózva, csukott szemekkel. Szegénynek nagyon fehér volt az arca, kicsit izzadt hajtincsei szanaszét álltak. Leültem az ágya mellé és félve kémleltem. Nem volt szívem felkelteni.


YoonGi

Már nem tudom megkülönböztetni a napokat egymástól. Ha van elég erőm felkelni lemegyek a konyhába és eszem valamit, bár feleslegesen, mert azonnal jön is vissza. Ha nincs ehhez erőm csak az ágyban feküdni, na az borzalmas, és általában ez van. Csak fekszem és fekszem. Semmi csak fekvés. Komolyan, eddig azt hittem, hogy öregen fogok meghalni, de most még a halál is jobb lenne mit, hogy az ágyat nyomjam miközben nem csinálhatok semmit. Egyszóval unatkozok. Ravi meg ha jön, akkor is csak egy-kér percre ugrik be és el is megy.  Még nem mesélt arról, hogy összejött volna Kookal, úgyhogy még van remény számomra is a világon. Ami a legrosszabb az egészben számomra, hogy míg ő könnyedén becserkészi magának a fiatalabbat, addig én nem tehetek ellene semmit és ez kétségbeejtően zavar.
- Kérsz valamit kicsim? - rántott ki a gondolataimból Nagyi.
- Csak egy bögre teát. - ő bólintott és kiment. Pár perc múlva fel is hozta. Megvárta míg megiszom majd levitte. Furcsamód a tea nem kéredzkedett vissza. Nagyi vissza jött és leült az ágyam végébe.
- Mi bánt? - kérdezte.
- Semmi. - hazudtam. Láttam rajta, hogy nem hiszi. - Csak attól tartok, hogy bekövetkezik amit a legjobban nem akarok.
- És mi lenne az?
- Elvesztem Őt. - mondtam rekedt hangon. - Elveszítem őt, mielőtt még vele lehetnék.
- A szomszéd fiú, akire gondolsz? - bólintottam. - Ne aggódj őt nem fogod elveszíteni. Hidd el nekem.
- Rendben. - becsuktam a szemem és már aludtam is.
Mikor újra kinyitottam a szemem két barna aggódószempárral találtam szembe magam.
- Kookie? - most először szólítottam a becenevén és mit ne mondjak jólesett.


JungKook

- Ühüm.- bólogattam mosolyogva.- Hallottam Ravi-tól,hogy nagyon beteg vagy. Azonnal jöttem hozzád. Az a néni, lent...- suttogtam- Olyan aranyos volt. Beengedett hozzád.- mosolyogtam.- Hoztam neked csokit!- tartottam az arca elé a nagy tábla édességet.- Hogy vagy?- néztem rá aggódva.
Megpróbált felülni az ágyon de nem igazán sikerült neki. Letettem a csokit és felsegítettem. Felráztam a párnáját, így annak neki tudott dőlni, majd jól betakargattam.


YoonGi

- Megegyük? - néztem rá. Most, hogy a közelembe van és nem vele, sokkal jobban érzem magam.
- Dönts te, hisz már a tiéd. - mosolygott. Aish... ez a mosoly... A szívem egyre jobba ver ha a közelembe van. Miért? Lehet, hogy azt érzem iránta? Nem, az nem lehet vagy mégis?
- Oki, akkor együk meg.  - mosolyogtam rá. Amennyire persze csak az állapotom engedte.  Kibontottam a csomagolásból és megkóstoltam. - Hmm... Finom. Ez az egyik kedvenc csokim mostantól. - mostantól szeretem a csokit. Hirtelen köhögőgörcs tört rám és a csoki is megakadt a torkomon. Kookie rögtön felpattant az ágyam mellett lévő és elkezdte ütögetni a hátam. Nagy nehezen elmúlt a görcs és a csokit is le tudtam nyelni.
- K-Kösz. - érezem, ahogy az arcomat elönti a pír.
- Jól vagy? - hajolt közelebb. Felnevettem, hogy enyhítsem a közénk telepedő kínos csendet. Majd észrevettem, hogy a szája sarkán egy kis csokimaradékot. Kezem önálló életre kelt és leszedte azt a kis csokit a szája sarkáról és belenyomtam szájába. Hirtelen feleszméltem.
- B-Bocs-csi. - ő csak üt ott velem szemben és nézett.

Arra eszméltem, hogy ajkunk már-már összeér és...

1. rész

1. rész

JungKook

   Jeon JungKook vagyok, tizenhat éves. Szüleimmel úgy döntöttünk, hogy a fővárosba költözünk. Megtehettük, mivel egész jómódú a család.

   Izgatottan vágtam neki az útnak. Bár fájt, hogy a vidéki barátaimat ott kellett hagynom. Anyu biztatott ugyan, hogy ne adjam fel, mert biztos lesznek új barátaim. Állítólag a szomszédban van egy kedves fiú. Az osztályomra is azt mondták, hogy nem lesz problémás.

   Hát reménykedve ültem fel a repülőre. Este érkeztünk meg új otthonunkba. A cuccainkat másnap hozta utánunk a költöztető kocsi. A holnapi program szomszédolás... Remek. Kicsit félek...

YoonGi

   Min Yoon Gi, Min Suga vagyok, tizennyolc éves. Már régóta nem volt normális szomszédom. Mivel jómódú családból származom, ezért mindenki azt hiszi, hogy el vagyok kényeztetve, de ez nem igaz. Visszatérve a szomszédokra, úgy hallottam, hogy akik most költöznek ide, nagyon kedves család. Már várom, hogy megismerhessem őket, ahogy a szüleim is. Anyám istenien főz, így meghívta őket hozzánk holnapra vacsorára. Amitől egy kicsit félek. 

   Kiskoromban visszafogtak így még csak gimi harmadikba megyek. Szeretem a szabadidőm az edzőteremben tölteni, mivel bokszolok.

JungKook

   Ilyenkor jövök rá, hogy tiszta szégyen vagyok. Amikor idegeneknek kell bemutatkozni. Az még nem is baj ha velem egykorúak, inkább a felnőttek a problémásak. Nem csak az érdekli Őket, hogy mi a nevem, és a korom. A suli is... Ezért vagyok egy nagy szégyen.

   A vidéki iskolámban nagyon rosszul kezdtem a gimnáziumot. Első év első félévében megbuktattak. És ez év végén sem változott. A szüleim és én is tudtuk, hogy ez nagyrészt miattam van. Lusta vagyok mint a lajhár. És a barátokkal való lógást valahogy jobban kedveltem, mint a sulira való felkészülést. De komolyan? Ki nem?! Így a szüleim azt mondták, jót fog tenni egy kis környezetváltozás. Ezért nemcsak sulit váltottunk, hanem várost is. Nehogy még véletlenül is a barátaim kísértésébe essek...

   Szóval ezért lesz gáz átmenni az új szomszédékhoz. Félek, hogy a szüleim miattam, mert bukott szamár vagyok , kellemetlen helyzetbe fognak kerülni. Na meg a szomszéd sráctól is kicsit tartottam. Biztos ki fog gúnyolni...

   - Min gondolkozol Kookie? - ült le a nappali kanapéjára, édesanyám.

   - Áh semmin anyu. - simogattam meg a kezét nagyot sóhajtva.

   - Nagyon bánt, hogy eljöttünk? - tapintott a lényegre.

   - Egy kicsit - sóhajtottam ismét. - De túlélem - mosolyogtam rá, nyugtatásképp, nehogy megijedjen.

   - Ez remek hír! - viszonozta a gesztusom anyu. - Akkor készülj! - állt fel mellőlem és megfogta a vállam. - Nemsokára átmegyünk vacsorázni Mr. Min-ékhez. Pakold ki a dobozokból a legfontosabbakat amik még benne vannak. A többit majd holnap - mosolygott majd felment a saját szobájukba pakolni.

   Délelőtt már bejártam a házat. Szép kis kertünk van. Alapjába véve az egész füves, viszont egy kis virágos rész mégis díszíti. Van egy közepes medencénk is. Anyu pedig a telek végén egy kisebb konyhakertet szeretne berendezni magának. Imádja a növényeket. A tágas garázs apu kis otthona lesz majd. Megszállottja az autóknak. Szereti az apró kütyüket. Órákig tudja szerelgetni őket. Mérhetetlen türelme és hideg vére van ahhoz is és amúgy az élethez is.

   Miután kipakoltam az egyik ruhás dobozomat, kicsit megpihentem. Kiválasztottam, mit veszek fel estére majd elmentem zuhanyozni.

   Legközelebb már csak arra eszmélt fel, hogy a szomszéd házának az ajtajában állunk- természetesen én legelöl, anyu mögöttem kapaszkodott a vállamba és leghátul apa. A szívem majd kiugrott izgalmamban.

YoonGi

   Mikor vendégeket várunk, anyám egész nap a konyhában van, de nem panaszkodtatok, mert istenien főz. Várom az estét, hisz szeretek emberekkel ismerkedni és olyankor kicsit visszafogottabb vagyok, a szüleim szerint.

   Segítettem anyának a főzéssel, így gyorsabban elkészült és maradt ideje egy kicsit rendbe szednie magát. Apa kicsit csúszva ért haza, így csak átöltözött. Mire mi készen lettünk az étellel és a terítéssel, addigra már rég beesteledett. Gyorsan letusoltam, majd elöltöztem. Épp ekkor anyám kopogtatott az ajtómon.

   - Gyere!

   - Csak azt szerettem volna mondani, hogy köszönöm, hogy segítettél a főzéssel.

   - Tudod, hogy szívesen segítek - bólintott, nyomott egy puszit a fejemre és kiment. Csak nézem utána. - Aish.. Még mindig 10 évesként kezel.

   Aztán amíg nem csöngettek, addig néztem a plafon, már nagyon meg szeretném őket ismerni.

JungKook

   Apu egy üveg vörösbort szorongatott a kezében, anyu egy tál sütivel készült én pedig egy csokor virágot vittem Mrs. Min-nek.

   A csengetés után néhány másodperccel Mr. Min nyitott ajtót.

   - Isten hozott benneteket! - üdvözölt minket mosolyogva. - Gyertek beljebb - tárta szét karjait. - Drágám! Yoongi! Gyertek! Megjöttek! - kiabált fel az emeletre.

   Elsőre színpatikus volt. De még így is nagyon izgultam. Miután beljebb kerültünk, apu odaadta a bort.

   - Remélem passzolni fog a vacsorához - mondta bizakodóan.

   - Igen. Báránysült lesz. Pont egy kis vörösbor hiányzott - mosolygott kedvesen Mr. Min.

   - Szervusztok! - jött le a lépcsőn a fiatal asszony.

   - Fogadja ezt sok szeretettel - nyújtottam át a virágot .

   - Jaj de gyönyörű! Köszönöm. Berakom vázába.

   - Én egy kis sütit hoztam - mondta anyu.

YoonGi

   Csöngettek, apám kiáltott, hogy menjünk le. Előtte még gyorsan megnéztem, hogy is nézek ki. Elfelejtettem kihúzni a szemem! Gyorsan megkerestem a cerkát és kihúztam a szemem. Az eredmény... tökély. Lassan leslattyogtam a lépcsőn. 

    - Jó estét, a nevem Min Yoon Gi, de hívjanak csak Suga-nak - köszöntem illedelmesen és meghajoltam. Elővettem egy kedves mosolyt. Majd a vendégeink is bemutatkoztak. Kedves családnak néznek ki. 

   - És Suga, hányadikas vagy most? - kérdezte, Mrs. Jeon.

   - Tizenegyedikes és a maga fia Jungkook?

   - Ó, kedves, hogy érdeklődsz iránta! Ő még csak most elsős. Bár a tanulás hanyagolja. Neked milyenek a jegyeid?

   - Nekem? Jók. Nagyjából tanulnom se kell, mert mindenből színötösre állok - közben aztán anya meghozta a vacsorát.

   Apa pedig kinyitotta hozzá a bort. Töltött mindenkinek JungKookot és engem kivéve. Bár már én is ihatnék, de nem szeretem a bort. Talán a száraz az, amit megiszom,, de azt is nagyon ritkán. Mi ketten üdítőt kaptunk.

   - Arra, hogy jó szomszédaink lettek! - mondott köszöntőt apu.

   A vacsora után a nappaliba mentek beszélgetni a szüleink. Tudniillik, a szüleim úgy gondolják, hogy van, amiről minekünk még nem kell tudnunk.

JungKook

   A vacsora mennyei volt a család pedig tökéletes. Teljesen túl tökéletes. El sem hiszem. Nagyon kedvesek, tényleg nem lehet kifogásunk. De annyira elszégyelltem magam, hogy Suga kitűnő tanuló semmi tanulással, én meg bukdácsolok jobbra-balra... Hát ez van. Majd lehet, hogy az idei tanévtől más lesz.

   A szüleink a nappaliba vonultak el. Annyira féltem egyedül maradni Yoongi-val. Én olyan kicsinek és kevésnek éreztem magam hozzá képest. Megtestesült mintagyerek. Tökéletes stílus, aranyos arccal társítva és jó modor.

   Javasolta, hogy ameddig az ősök diskurálnak, menjünk fel a szobájába. Félve bár de megindultam utána. Amúgy sem vagyok az a nagyszájú valaki, kivéve ha a barátaimmal vagyok, csak akkor beszélek ha kell. Nem akartam beszarinak hatni előtte de sajnos a beszélőkémet elvágták. Ő kedvesen közeledett. Talán megértette, hogy az idegenekkel nehezen tudok bánni. De a vicces az, hogy mégis hamar feloldódtam a közelében. Csendesen mosolyogtam miközben magáról mesélt.

   - É-és mi a hobbid? - tettem fel neki végre az első kérdésem.

YoonGi

   Kicsit furcsa érzés, hogy folyamatosan csak a saját hangomat hallattam, hisz én voltam a vendéglátó. Bár láttam, hogy nem egy könnyen nyílós típusú fiú. Aztán hirtelen megkérdezte, mi a hobbim. 

   - Háát... leginkább a táncolás és az éneklés/rappelés de ha választani kéne akkor a második. Neked? - még sokat beszélgettünk, nevettünk, amikor lentről ajtócsapás és kiabálás hallatszott. Mikor lementünk, anyám szó szerint kidobta az ajtók JunKookot.

JungKook

   - Áúú... - fogtam  karom a kapu előtt. - Ezt miért kaptam? - fordultam a szüleimhez zavarodottan és kissé mérgesen.

   - Nem lényeg kisfiam. Gyere - szólta anyu és elmentünk haza.

   - Nem mondhatok sok mindent, fiam - kezdte apu otthon. - De arra az egyre megkérlek, hogy kerüld el jó messziről azt a házat és a benne élő embereket.

   - De apa?! Mi ez az egész? Tudni akarom! - álltam előttük a nappaliban karba tett kézzel.

   - Ne legyél türelmetlen. Ha itt lesz az ideje megtudod. Vannak dolgok, amikhez kicsik vagytok még.

   - De anyuuu! - toporzékoltam. - Az tuti nem véletlen, hogy egyik pillanatról a másikra megváltoznak kedvesből gorombába és csak úgy kihajítanak a házukból! Mi történt? Bántottak titeket? Rosszat mondtak vagy tettek? Vagy ti már ismertétek Őket? Vagy miii?

   - Nyugodj meg kisfiam... - simogatta meg a karom apa. - Majd később elmondjuk. Most menj pakolni. Holnap megyünk a suliba beiratkozni.

YoonGi

   - Anya mi volt ez az egész? Mielőtt felmentünk tök happy volt minden és most csak úgy kidobod szegény gyereket a házból? - a kályha megnyugtató tüze hirtelen lobbant egyet. 

   - Majd később elmagyarázzuk, most inkább nyugodj le, mert még felgyújtasz valamit.

   - Mi van? Hogy tudnék én bármit is felgyújtani? Na mindegy - felmentem a szobámba és azon gondolkoztam, min veszhettek össze ennyire.

   Elmentem letusolni és utána lefeküdtem. Csak a plafont néztem. Mikor végre megnéztem a telómon az időt hajnali egy óra harmincat mutatott.  Nagy nehezen sikerült elaludnom.

   Reggel úgy keltem, mint a mosott szar. Kikerestem a hangulatomhoz megfelelő öltözéket, kihúztam a szemem és lementem reggelizni. Szokás szerint egyedül. A kávé még meleg volt, úgyhogy nem volt szükségem mikróra. Mikor ezzel is végeztem, felkaptam a sulitatyóm és kimentem a házból. Épp csuktam az ajtót, amikor a szomszéd házból is kijöttek.

JungKook

   - Kérlek, kisfiam. Ezt az évet ne rontsd el - igazgatta anyu az egyenruhámat. - Én bízok benned, hogy menni fog.

   - Jaj anyu ne piszkálj - fordítottam el a fejem frusztráltan, és megláttam, hogy Yoongi is épp a suliba tart. Gyorsan intettem neki, mire Ő viszonozta a gesztusom.

   - Megmondtam, hogy kerüld el - szólt szigorúan apa.

   - É-én.... csak köszöntem.

   - Még azt sem. Most pedig gyere, szállj be - nyitotta ki a kocsi ajtaját.

   Hamar megérkeztünk a suliba. Annyira nem volt kedvem az egészhez. Csak üres fejjel bólogattam a kérdésekre, néha válaszoltam is. Csak azon kattogott az agyam, hogy tegnap vajon mi történhetett...

Ahogy elnéztem Suga is ebbe a suliba jött be a kapun. Ez az egy reményem volt. Miután a szüleim elmentek, meg akartam keresni és beszélni vele.

YoonGi

   Nagyon nincs kedvem ehhez a naphoz. Persze örülök, hogy találkozok végre a fiúkkal, de amióta csak ismerem őket, azóta tudom róluk, hogy egyszerre tönkre is teszik az életem. Mikor bementem a terembe, Ravi intett, hogy üljek mellé.

   - Hello - köszöntem.

   Mikor bejött az osztályfőnökünk üdvözöltük. Hirtelen kopogtak. Körbenéztem,de nem hiányzott senki az osztályból. A tanár behíva az újoncot, mikor bejött lefagytam.

   - JungKook? Te mit?! - azt mondta eltévedt. Ránéztem a tanár úrra ő csak bólintott. 

   - Gyere elkísérlek - invitáltam ki a tetemből.

JungKook

   - Te is ide jársz? - próbáltam oldani a hangulatot. Erre csak bólintott egyet.

   - É-és... N-nem tudod, h-hogy tegnap miért le-lettem kidobva? - kérdeztem pirulva. Annyira kínos volt... De nagyon tudni szerettem volna.

YoonGi

   - Ha én azt tudnám. Apámék nem mondták. Csak annyit mondtak, hogy nem mehetek a közeledbe - zavartan vakartam a tarkóm. - Nem értem a szüleim - mint kiderült neki is.ezt mondták.

   - Ó, majd elfelejtettem bocsánatot kérni anyám viselkedése miatt. Sajnálom - a teremhez vezető utat csöndben tettük meg. Mikor odaértünk az osztálya ajtajához megtorpant. Kicsit meglöktem. 

   - Aish... Menj már! - bólintott, majd bement a termébe, én pedig visszamentem az osztályomba.

JungKook

   Nagyon ideges voltam az új osztályom miatt. Mikor bementem, az új osztályfőnököm fogadott és a leendő osztályom. Kedvesek voltak és segítőkészek. De a gyomorgörcsöm így sem múlt el. Az első tanítási nap volt, így nem tanultunk csak a szokásos dolgokat intéztük. Könyvek, órarend, házirend stb... A táskám tele volt a friss könyveimmel. Remek, hogy hogy viszem haza? A szüleim dolgoznak, buszoznom vagy gyalogolnom kell... Majd megoldom...

   Az osztályban a helyemet az ablak felől jelölték ki. Egy fekete hajú, kicsit visszahúzódó fiú mellett ültem. Hongbin-nak hívják. Kedves nagyon. Kicsit hasonló a természete, mint nekem. De egész jól el tudtunk beszélgetni.

YoonGi

   Miután megkaptam a könyveimet, azon kezdtem gondolkodni, hogy mit csináljak délután, mert a fiúk ma nem érnek rá és a szüleim is késő este érnem haza. Miután vége lett a "tanítási" napnak és éppen szálltam volna be a kocsimba, mikor megláttam, hogy Kookie ott szenved a cuccaival és megy a buszmegálló közé.

   - Hé! JungKook elvigyelek? - Kook megfordult és hálálkodva nézett rám. Bólintott.

JungKook

   - Kö-köszönöm - mondtam halkan, mellette ülve a kocsiban.

   Olyan kínos volt, nem tudtam mit kezdeni magammal. De tényleg nagyon hálás voltam neki, hogy hazacipelte a fenekem, mert a sok tankönyv egyszerre... Talán neki kellene állnom valamit sportolni.

   - Te sportolsz valamit? - tettem fel hirtelen a kérdésem.

YoonGi

   - Bokszolok, de már gondolkoztam azon, hogy abba hagyjam - magamban azért hozzátettem, hogy ezért fél tőlem az egész évfolyam. Nem tudom miért, de valamit még mindig nem értek, hogy lehet ennyire aranyos fiú létére?

   Mikor megérkeztem a házuk elé kiszállt és még egyszer megköszönte, hogy elhoztam.

JungKook

    Ez nagyon menőn hangzik. És igazából Yoongi nagyon menő is. Jeles tanuló, jó sportoló, jó arc... Aish... Miért tiltanak tőle minden áron?

   A boksz az hozzám kicsit túl durva lenne... Majd ha lesz tesi óránk megkérdezem a tanárt, hogy milyen lehetőségek vannak. Lehet, hogy bevesznek a kosárcsapatba vagy ilyesmi...

   - Kö-köszönöm - hajoltam meg előtte mosolyogva, majd fogtam a dög nehéz cuccomat és elindultam a házunk kapuja felé.

YoonGi

   Mikor beálltam a garázsba egy nem várt személy állt előttem.

   - NAGYI?

   - Ő volt az a fiú akitől eltiltottak? - bólintottam és bementünk a háza. - Le se tagadhatnád, hogy az én unokám vagy! - a nagyim most komolyan megdicsért? 

   - Nem baszod le a fejem, mert nem szabadna vele lennem?

   - Dehogy! Én inkább csak örülök neki. Ha kell csak szólsz és én tartom a szám, hogy vele voltál.

   - Imádlak nagyi! - öleltem meg.

JungKook

   Mikor bementem a lakásba, lepakoltam a cuccaimat. Ettem gyorsan valamit, majd elkezdtem becsomagolni a cuccaimat. Sosem szoktam ilyet csinálni. Csak úgy magamtól bármiféle tanulással kapcsolatos dolgot csinálni... a könyveimet is mindig anyu kötötte be. De most se anyu se apu nem voltak sehol. Pedig a munkaidejük már lejárt.... Különös...

YoonGi

    Még sokat beszélgettem nagyival mire megjöttek anyáék a munkából. Nagyi tényleg egy szót nem szólt arról, hogy én vittem haza Kookie-t.

   Miután megvacsoráztunk, anyáék elmentek lefeküdni én meg futni. A futást nem mondtam JungKook-nak, mert nem mindig megyek el, csak akkor amikor úgy látom van rajtam egy kis felesleg.  Kb. egy órát futottam mikor úgy éreztem, hogy elég. Mikor hazaértem letusoltam és bedőltem az ágyamba aludni.