3. rész

3. rész

JongKook

Annyira megijedtem, mikor rátört a köhögő roham. Azonnal a segítségére keltem. Gyengéden ütögettem, simogattam forró hátát majd lassan jobb lett neki.

Szorosan mellé ültem vissza és gyönyörű, betegségtől, tűztől? csillogó szemeit néztem. Kezét lassan államra emelte, majd szám széléről lesöpört egy csoki darabot. Kezét aztán nem vette el. Lassan de nem erőszakosan húzott maga felé és Ő is közelített. Nem nagyon kellett erőlködni, mentem én magamtól. Egyszerűen elveszettem minden erőmet és kontrollomat.

Édes ajkaival cirógatta enyémeket. Mindketten bátortalanok voltunk de talán Ő mégis erősebb. Finoman végignyalt ajkaimon majd szorosan rájuk tapad. Éreztem párnácskáin a csoki ízét.

Én nem tudom mi ütött belém. Az egyik felem még közelebb akart kerülni hozzá. Azt súgta: "Még!" "Szüksége van rád!" "Kellesz neki!' "Kell neked!". A másik felem pedig hagyta volna a fenébe, mert mégis csak egy fiú, aki épp az ajkaimon csüng. És valahogy azt súgta, ez veszélyes játék.

Kezét államról nyakamra vezette, úgy akart közelebb kerülni. Ahogy bőrünk érintkezett, szinte perzselő volt az érzés, sistergett minden.

- Neh...- toltam el magamtól lihegve.- Nem szabad.- fordultam el tőle pirulva.- Beteg vagy. Pihenned kell. És ez erkölcstelen.- suttogtam a végét.

Én annyira össze voltam zavarodva... Leírhatatlan. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá.

Mit tettünk? És miért? Ahijj...

YoonGi

- Neh~... - annyira finom! Egyik részem teljesen ellene volt a tetteimnek, de a másik, amelyik akarta leütötte, így az agyam teljesen elködösült. - Még! Kérleek~! - már húztam is közelebb, de megint elhajolt.

Hevesen tiltakozott kezeim közt. Arra hivatkozott, hogy beteg vagyok, nem tehetjük ezt. És az érvek között az is megjelent, hogy fiúk vagyunk... Felállt az ágyamról és indult volna kifelé, de elkaptam a kezét és visszarántottam magam mellé az ágyra. Ő a mellkasomnak csapódott. Már épp állt volna fel, de nem engedtem. Kezeim összefontam dereka körül és úgy tartottam magam mellett.

- Hmm... Csak még egy kicsit! Kérlek! - néztem rá. Szegényem teljesen elvörösödött de azért bólintott. Majd édes illata ringatott álomba.

JongKook

Ahogy a karjaiban tartott... Igazából nem tudtam mozdulni. De nem is akartam. Újra ajkaira hajoltam és gyengéden masszíroztam párnácskáit. Miután elváltam tőle, adtam az arcára egy puszit és visszaültem mellé. Kezét fogva figyeltem, ahogy elalszik. Mikor elaludt a homlokára nyomtam egy cuppanóst.

- Elaludt?- szólalt meg mögülem az idős hölgy, mire összerezzentem.

- I-igen.

Yoongi mellé lépett Ő is majd megfogta a homlokát.

- Különös.

- Mi?- kérdeztem.

- Teljesen normális a hőmérséklete. Fogd meg.- tette a kezem a homlokára.

- Va-valóban.

- Mióta vagy itt?

- Talán egy fél órája? Nincs több.

- Hm. Értem.

- Vi-viszont... Ha nem haragszik nekem most mennem kell, mert otthon...

- Tudom tudom...- vágott mosolyogva a szavamba.- Menj csak. Siess. Bízz bennem én nem árulkodom.- simogatta meg a fejem.- És gyere látogatóba, amikor csak tudsz.

- I-igen.- hajoltam meg.- Köszönöm. Viszlát.- mentem ki a szoba ajtaján majd egyenesen ki a bejáraton. Rohantam haza. De elkéstem. A szüleim már otthon voltak.

- Jeon JungKook!- állt az ajtóban anyu.- Merre lófráltál?

- Ho-HongBin-nál voltam...

- Felhívtam az anyukáját. Azt mondta nem vagy ott.- fonta karba a kezeit.

- Jó. Nem ott voltam. A parkba mentem ki a haverokkal. Megfelel?- válaszoltam flegmán.

- Hogy beszélsz anyáddal, fiam?!- emelte meg a hangját apa.

- Hagyjatok...!- mentem fel a szobámba és magamra zártam.

Szükségem volt az egyedül létre és nem arra, hogy a szüleim szidalmát és fejmosását hallgassam. Fel kellett dolgoznom a szomszédban történteket...

YoonGi

Mikor felébredtem Kook már nem volt mellettem. Bárcsak itt maradt volna... Megint éreztem, ahogy elönti a testem a forróság, de már jobb.

- Drágám, bejöhetek?

- Gyere csak! - mikor nagyi bejött láttam ahogy elfehéredik.

- De hisz egy órája még nem volt semmi bajod!

- Hogy érted, hogy egy órája?

- Akkor ment el a szomszéd fiú. - szóval csak egy óra telt el azóta... Megérintettem az alsó ajkam és felnyögtem magától a gondolattól, hogy azok tökéletes ajkak az enyémek lehettek.

- Jól vagy? Mi történt, amíg itt volt a fiú? Nagyon zavarban volt mikor elment.

- Hát... Ömm... Megígéred, hogy nem szósz róla anyuéknak? - bólintott. - Megcsókoltam és...

- És? Milyen volt? - még mindig meglep, hogy nem olyan mint anyáék. - Na, kincsem! Elvitte a cica a nyelved?

- Nem, nem vitte el. Kérdésedre a válaszom.: Csodálatos volt. Soha nem éreztem még ilyet azelőtt. És nem is gondoltam volna, hogy valaha is szeretni fogok egy fiút! És mégis! - olyan jó, hogy van valaki akinek ezt elmondhatom.

- Akkor jó. Szólj ha kérsz valamit. - csak bólintottam, majd újra álomra hajtottam a fejem.

JongKook

 Nem tudtam elaludni. Csak az ágyban fetrengtem és a csókunkon gondolkoztam. Gondolkoztam? Ugyan, azon mit lehet már gondolkozni? Megtörtént. Jó marha voltam, hogy hagytam... De... Olyan esetlen volt. Olyan kérlelően nézett rám... N-nem tudtam ellenállni.

Felültem az ágyamba és a falnak támasztva a hátam, térdeimet mellkasomhoz húztam, úgy gondolkodtam tovább.

Olyan különleges volt. Bizsergett... A számhoz kaptam és elmosolyodtam.

A szívem hevesen dobogott még csak Suga gondolatára. Nem mikor a csókra gondoltam... Elkezdett rázni a hideg. Hiába takaróztam, nem hagyott alább.

Emlékekkel, érzelmekkel és kérdésekkel aludtam el olyan hajnal felé.

Másnap tökéletesen mosott szar voltam az iskolában, ami HongBin-nak fel is tűnt 

- Mi van veled Kookie?

- Áh...- legyintettem.- Nem tudtam sokat aludni az éjjel... Aahhh...- ásítottam.

- Na miért? Mi történt?

- Hát... Izé... Majd suli után elmondom.

- Rendben.- bólintott.

- Ma is eljössz velem a boltba?

- Ma is meg akarod látogatni Yoongi-t?

- Baj?

- Nekem nem...

Hamar eltelt a nap. A boltban megint ugyan azt a tábla csokit vettem meg.

- Na most már elmondod?- kérdezte Binnie a buszmegállóban.

- El. De kettőt ígérj meg!

- Jó.

- Nem mondod el senkinek! Ez a legfontosabb! Oké?

- Oké...- forgatta meg a szemeim.- Mi a másik?

- Nem fogsz elhagyni. Te vagy az egyetlen barátom, akit szeretek és bízok benned!- fogtam  meg a kezét.

- Rendben rendben. Csak mondjad már!- mosolygott türelmetlenül.

- Nah... Az van, hogy ugyeee... Tegnap átmentem hozzá... És megcsókolt.

- Hogy mit csinált?- nyíltak nagyra a szemei.

- Megcsókolt...- suttogtam.

- É-és...?- nézett értetlenül.

- Nem tudom... Nem tudom, miért. Nem tudom, hogy engedhettem... Semmit sem tudok... Csak azt..., hogy... tetszett...

- Biztos, hogy most át kell menned hozzá?- kérdezte félve.

- Ahj... Biztos! Érzem, hogy szüksége van rám. Nem tudom, hogy miben és hogyan, de szüksége van... De... Ugye Te most nem undorodsz...?

- Jaj. Nem! Ne aggódj öcskös!- borzolta össze a hajam.- Tőled soha!- mosolygott.

- Köszönöm Hyung.- annyira megnyugtatott és jól esett, hogy vele tudtam erről beszélni.

Mikor a busz az otthoni megállóba ért nem mentem haza. Nem akartam, hogy a szüleim bármiből is sejtsenek valamit.

Megint az idős hölgy nyitott ajtót.

- Már nagyon várt. Egész nap.- mosolygott kedvesen.- Menj csak bátran.- mutatott az emelet felé.

Mikor benyitottam a szobába Yoongi ébren feküdt az ágyban.

- Sz-szia...- suttogtam.

YoonGi

Mikor reggel felébredtem már jobban éreztem magam. Már tudtam rendesen enni vagy bármi mást csinálni, de a Nagyi szigorúan az ágyban akart látni, így engedelmeskedtem neki és ágyban töltöttem az egész napot. Laptopoztam, olvastam és tanultam amiket eddig Ravi leírt.  Meglepő, de könnyen ment. Valahogy mindig is volt érzékem a tanuláshoz. Bár a végén már inkább a tegnap történteken gondolkoztam és arra, hogy ha egyáltalán még szóba áll még velem a tegnap után, mit fog tenni vagy mondani.

Remélem átjön ma is! És ha átjön tudjam magam moderálni, és ne legyek olyan illetlen mint tegnap. Bár azt bevallom, hogy bármikor képes lenék újra megcsókolni...

Csöngettek. Kimentem a folyosóra és kinézem az ablakon. 

A francba! Hogy fogom ezt elmondani neki?

Gyorsan visszamentem a szobámba és bebújtam az ágyba. Az ajtót nyitva hagytam így nem kellett kopognia sem.

- Hali! Meghoztam a házit! És gyógyulj meg minél előbb, mert az osztály már nagyon hiányol!

- Rendben sietek. Raviii~... valamit el kell mondanom. - leült az ágyam szélére. - Kook-ról van szó. - arca megkeményedett.

- Mond!

- Hát ümm...csókolóztunk. - elfelejtett levegőt venni, aztán hirtelen elnevette magát.

- Hát akkor szerencse, hogy már nem tetszik, mert akkor kinyírtalak volna. - most én fagytam le. - Találtam egy sokkal cukibb fiút nála. - elővette a telefonját és keresett rajta valamit. Mikor megtalálta amit keresett az arcomba nyomta a mobiltját.

- Az ott HoSeok?

- Te honnét ismered?

- Ő az ikertestvérem! - és megint lefagyott. De nem csak ő. Tetszik neki a tesóm?

- Hát akkor ezt tisztáztuk. De azért még ráhajthatok?

- De hisz nincs Koreában!

- De-de! Két hét múlva kezdi a sulit az osztályunkba.

- Hát jó....Felőlem azt csinálsz amit akarsz.

Miután elment, azon kezdtem el agyalni, hogy mi lesz ha megint találkozunk oly sok év múlva. Ezzel a gondolattal aludtam el újra, majd ajtócsengőre ébredtem. Azt hittem Ravi elfelejtett valamit, de ehelyett Kook nyitott be hozzám. Elmosolyodtam

JongKook

Yoongi megpaskolta maga mellett az ágyat, majd odahívott. Bizonytalan lépésekkel de odamentem és leültem.

- Megint hoztam neked olyan csokit.- nyújtottam át a tábla édességet. Boldogan fogadta el majd ma is felbontottuk.

Jól esett ilyen vidámnak látnom. Mintha jobban is lett volna.

- Hogy vagy? Ma milyen napod volt?- érdeklődtem tiszta kíváncsisággal.

Reméltem, hogy nem veszi rossz néven, hogy megint meglátogattam. D-de... Valamiért... Hiányzott. És meg akartam róla bizonyosodni, hogy jól van.

Azt is reméltem, hogy a tegnapi kis csókot elfelejtette. Vagy legalábbis nem hozza szóba. Vagyis... Titkon. Egy icuri-picurit. Legbelül. Mélyen. Azt kívántam bár ma is megtenné... De... Nem tudom.

Csak ültem az ágyán és beszélgettünk. Közben néha-néha ajkaira siklott tekintetem. Ahj azok az ajkak... Bíztam benne, hogy nem tűnt fel neki, hogy gyönyörű, vékony párnácskáival szemezek...

YoonGi

Mikor Kook bejött azt hittem hallucinálok. Örülök, hogy a tegnap után képes volt visszajönni. Ha mellettem van jobban érzem magam. Hozott magával csokit is. Akarva és akaratlanul is még jobban mosolyogtam.

Ugyanolyan csoki. Hmmm...

JongKook

Miután felbontottam a csoki és törtem belőle, majd a szájához közelítettem vele.

- Áááá!- mosolyogtam felé biztatóan.

Lassan kinyitotta száját, én pedig beleejtettem a csokidarabkát. Teljesen elbambultam ajkain, így csak azt vettem észre, hogy már összezárta őket, de az ujjaim hegye köztük maradt. Finom puszikat adott rájuk. Teljesen elpirultam, majd mire össze tudtam szedni magam elvettem a kezeimet.

- N-ne haragudj...- nyeltem egy nagyot. - E-egyébként ho-hogy vagy? Nem vá-válaszoltál.- fordultam el egy kicsit zavaromban, hogy ne lássa vörös arcomat.

YoonGi

Mikor a számba tette a csokit azt hittem, hogy még mindig képzelődöm. Látom rajta, hogy nagyon zavarban van. Csak mosolyogni tudok rajta. Olyan aranyos, ahogy zavarban van. 

- Jobban vagyok, köszönöm.- Mosolyogtam rá. Ő csak rám nézett. Jobban mondva ajkaimra. Ha ezt még sokáig csinálja megint megteszem... Beharaptam alsó ajkam, mire megint elfordította tekintetét. Halkan felkuncogtam. Annyira... Komolyan nem tudom mi üthetett belém testem megint átvette az elmém helyett az uralmat és magamhoz húzom. Ő erre csak még jobban elvörösödik. Ha megállíthatnám az időt, most megtenném.

JongKook

- Su-Suga... Mit csinálsz?- hangom nem volt több erőtlen suttogásnál. A közelségétől teljesen elveszettem a fejem. Egyszerűen léptelen voltam tiltakozni. Nem tudom mi ütött belém. Nem löktem el magamtól, csak szorosan megöleltem. Jól esett karjaiba belesimulni. Hallottam, ahogy a szíve dobogott és ahogy a levegőt vette. Nem akartam elengedni. Csak megállítani az időt...

YoonGi

Meglepődtem. Tegnap még tiltakozott afelől, hogy megöleljem, most meg inkább csak hozzám bújik. Olyan aranyos! Felé fordultam és belenéztem azokba a csodálatos fekete szemeibe .

- Gyönyörű a szemed csillogása Kookie. - homlokon csókoltam. - Nincs rájuk jobb szó, a gyönyörűnél.

JongKook
 

Teljesen el pirultam. Ilyenkor mit kell mondani? Fejemet mellkasába fúrtam és csak annyit motyogtam:

- Köszönöm.

Még egy kicsit úgy maradtam aztán, elváltam tőle.

- H-ha nincs szükséged másra... akkor én megyek. Tudod a szüleink...- sóhajtottam.- M-majd holnap is benézek. Gyógyulgass.- adtam gyorsan az arcára egy puszit majd kiszaladtam. Ahish... Olyan gyerekes vagyok...

- Viszlát!- hajoltam meg a nappaliban az idős hölgy előtt, majd fogtam a táskám és kiviharoztam az ajtón.

Hála Istennek a szüleim még nem voltak otthon így nem volt semmiből sem balhé.

YoonGi

Mikor elment mintha egy részemet tépték volna ki. Nem tudom mi köztünk, de az biztos, hogy ez nem mindennapi dolog. Csak akkor érzem magam valamivel jobban, ha velem van. Visszaaludtam. Iszonyatos fejfájásra ébredtem. Nagyi mintha megérezte volna, hogy rosszul vagyok  Benyitott és egy lázmérőt dugott a számba. Mikor kivette azt hittem mentem összeesik. Suttogva, rekedt hangon mondta:
- Kerek 42 °C. - olyan magas? Felállított és segített betámolyogni a fürdőbe ott beültetett egy kád  jéghideg vízbe.
- Fel kell hívnom anyádékat. - csak bólintottam. Két perc múlva már nem is éreztem hidegnek a vizet, sőt forrónak.
- Nagyiii~! - kiáltottam. Már rohant is fel az emeleten be egyenesen a fürdőbe. - N-Nem érzem, hogy hideg a víz. - belenyúlt a vízbe.
- Ajjajj!!!!!! Jó, kincsem semmi baj. Gyere, szállj ki! - úgy érzem magam mint egy ötéves, de nem bánom. - Anyádék azt üzenik, hogy amilyen gyorsan csak lehet hazajönnek a testvéreddel.

3-4 óra múlva:

Csöngettek, nagyi felállt a fotelből és rohant ajtót nyitni. Fél perc sem kellett, hogy anyám könnyel teli arcát lássam. Hát persze a magánrepülő...
- Yoongi! - vetette magát az ölembe és sírt.
- Anyu nem haldoklik hagyjad szegény gyereket levegőhöz jutni.
- H-HoSeok.... - rám tört egy újabb köhögési roham. Az ágyam mellé lépett kicsit megemelte testem és hátba ütögetett. - K-Kösz.
- Szívesen, de ne beszélj jó? - csak bólintok és maguktól lecsukódik a szemem.


JongKook

Mikor hazamentem, gyorsan nekiláttam a házijaimnak. Nem volt sok, de így is másfél órámba tellett. Közben mindig elkalandoztam. Yoongi-n gondolkoztam. Hát ki máson.... Napok óta csak Ő járt a fejemben.
Lefeküdtem és még álmomban is ott volt Ő.
A nap már a megszokott rutin szerint ment. HongBin megint elkísért a boltba egy tábla csokiért... Most még az edzést is ellógtam. Csak egy hibát követtem el. Hazamentem. Apu épp hazaugrott valami iratért és összefutottunk.
- Hova hova nagyfiú?- fogta meg a vállam, mielőtt kiléphettem volna az ajtón.
- Hagyjál már!- fordultam el és indultam meg kifelé.
- Jeon JungKook! Állj meg! azt hiszed, hogy neked mindent szabad, mert kamasz vagy?!- emelte meg a hangját.
- Nem hiszem... Tudom.- ezzel kirohantam.
Nem egyenesen Suga-ékhoz mentem, mert tudtam, hogy apu utánam jött vagy ha nem is jött de nézett, az ablakból. Elmentem egy utcával feljebb, végigsétáltam, majd a végén lefordultam a mi utcánkba és a másik végéből közelítettem meg a szomszéd házat. Addigra apa kocsija is eltűnt a házunk elől.
- Jó napot!- köszöntem mosolyogva az idős hölgynek.
- Pszt!- csitított.- Légy most nagyon csendben. Itthon van mindenki. Suga egyre rosszabbul van.- nézett rám meggyötört, aggódó tekintettel.
- Hogyan?- ijedtem meg.
- 42 °C-os a láza. Mindenki hazajött hozzá. Fent van a szobájában. Alszik. De gyere felviszlek.- suttogta majd megfogta a karom és felfelé húzott.- Menj be!- lökött meg egy kicsit az ajtó előtt.
Remegő kezekkel nyitottam be az ajtón, majd azonnal az ágyhoz rohantam. Yoongi betegen, ziláltan feküdt. Ám nem egyedül. Az ágyában, szorosan mellette egy másik srác is aludt. Derekánál ölelte, arcát nyakába fúrta. Lefagyva álltam előttük, majd kezemből kiesett a csoki és rohanni kezdtem.
Nem törődtem semmivel. Csak el akartam tűnni innen. A nappaliban viszont az egész család ott állt.
- Hát te meg mit keresel itt?- kérdezte az apa, mennydörgő hangján.
- É-én...- nyeltem egy nagyot.
- Hogy merészeltél a fiam közelébe menni?!- sipákolt az anya.
- Sa-sajnálom...
- Ne bántsátok!- szólt az idős hölgy.
- Nagyi Te ebbe most ne szólj bele!- hurrogta le az anya.
- Takarodj a házamból! Tűnj innen!- mutogatott az apa az ajtó felé.- Nem hallod?!
- D-de...- folyt le egy könnycsepp az arcomon. Ahogy végigszántott bőrömön, államnál megállt és elvált a testemtől. A padlóra zuhant és egy jégcsepp lett belőle. Nagy szemekkel néztem.
- Menj már innen!- kiabált az anya sírva- Te hoztad a fiamra a bajt! Biztos, miattad beteg! Takarodj!- lökdösött ki a házból.
- Hagyjátok!- jött az idős hölgy is.- Ő semmiről sem tehet! Ő lehet a gyógyír! Eresszétek vissza!
- Ne beszélj butaságokat! Majdnem megölte a fiam! Menj vissza nagyi!!- kiabálta hisztérikusan az anya.
Szégyenemben fogtam magam és hazarohantam. Meg sem álltam a szobáig. Bezárkóztam és az ágyamon ülve pityeregtem.
Miattam lenne beteg? Én tettem vele ezt a sok szörnyűséget? Miattam szenved? Nem kellett volna meglátogatnom... Hiszen neki ott van az a másik srác is... Tudtam, hogy csak a betegség miatt tette... Szörnyű egy helyzet...


YoonGi

Ordibálásra keltem. Egyre jobban sajgott a fejem. HoSeok átölelve aludt. Kicsit megböködtem az arcát, mire felébredt és rám nézett.
- Mi az... - ő is hallotta a veszekedést lentről, majd egy ajtócsapódást. Nem sokkal később a szomszéd ház felől is egy ajtó csapódása hallatszott. Hirtelen nem tudtam levegőt venni. Itt volt. Látott vele. Kiakadt. Lement. Találkozott a szüleimmel. Kiakadtak. Kidobták. Elrohant. És látott aludni a testvéremmel, ahogy ölel. Biztos azt hitte, hogy... hogy...
- Idióta JungKook! - mondtam ki hangosan. - HoSeok, megnéznéd van-e valami az ágy előtt, kérlek? - nagy nehezen kibújt mellőlem és megnézte.
- Honnét tudtad? Mellesleg, hogy került ez a csoki ide? - már bontotta volna ki de megállítottam.
- Ki ne merd nyitni! - förmedtem rá amennyire a hangom engedte. - Hozd ide és tedd az éjjeli szekrényemre. - köhögtem egyet.- Kérlek! - szó nélkül lerakta a csokit majd rám nézett.
- Kitől kaptad? - nem tudtam beszélni, mert egy újabb görcs jött rám, így csak biccentettem a házuk felé. - Tőle? - bólintottam. - Már értem! Biztos meglátott minket és azt hitte, hogy mi... - felnevetett. - Az a gyagya gyerek! Megyek és elmagyarázom neki, hogy mit is látott valójában. De nyugi anyuék nem fogják megtudni Na mentem szomszédolni! Csocsesz! - azzal el is ment.
Én pedig reménykedve várom mi lesz azután, hogy beszéltek.