2. rész

2. rész

JungKook

A szüleim későn értek haza de én megvártam Őket. Azt mondták, hogy egy nagyon fontos megbeszélés volt. Nem faggattam Őket.

Vacsiztam, letusoltam és elmentem lefeküdni.

Reggel izgulva, gyomorgörccsel keltem. Még nem sikerült megszoknom ezt az egész új környezetet. Apa elvitt kocsival a suliba.

Nem nézett ki nehéznek a nap. HongBin-nal sokat beszélgettem szünetekben. A tananyag meg... hát ha nem is tanultam meg de ismerős volt... Elhatároztam, hogy most rá fogok kapcsolni a tanulásra. HongBin felajánlotta, hogy szívesen segít amiben csak tud.

YoonGi

Kicsit korán keltem, mert épp láttam, ahogy a szüleim elmennek itthonról. Megszólalt a telefonom.

- Aish Ravi...

- Felébresztettelek?

- Dehogy mond!

Megbeszéltük, hogy suli után átjön hozzánk, mert el kéne neki egykét tanács. Ez feldobta a napom. Boldogan mentem le a konyhába mikor a nagyimmal találtam szembe magam. Szúrós szemmel nézett rám.

- M-megyek é-és felveszek v-valamit. - bólint. A frász kerülget néha tőle. Egy fehér csőnaci és egy kockás ing mellett döntöttem.Gyorsan kihúztam a szemem és lementem Nagyihoz.

- Megcsináltam a kávéd. - belenyomta a bögrét a kezembe és végigmért.

- Hmm... Nem is olyan rossz. Ahhoz képest, hogy ki van húzva a szemed.

- Baj? - csak intett a kezével, hogy nem és eltűnt. Én megittam a kávém. Ránéztem az órámra és már indultam is a garázs felé. Beérve a suliba minden ment a normális kerékvágásba. Tanulás, szünet tanulás.

JungKook

Délután HongBin eljött velem, hogy együtt megírjuk, már az első napon megkapott rakat házinkat.

- Ülj csak le. Kérsz valamit?

- Hm... Egy teát elfogadok.- tette le a táskáját a kanapé mellé és leült.

- Egy pillanat.- rohantam a konyhába és gyorsan megcsináltam neki is és nekem is.

- Akkor kezdhetjük?

- I-igen. De azt tudd előtte, hogy nagyon nehéz eset vagyok....

- Semmi baj. Van türelmem.- mosolygott kedvesen, majd elkezdte magyarázni elsőnek a matematikát.

YoonGi

Miután vége lettek az óráknak Ravi-val elindultunk hazafelé. Felkészítettem arra, hogy a Nagyi nálunk van.  Kicsit megszeppent, mire én elnevettem magam.

- Nemár~! Én félek a Nagyidtól!

- Most tök normális. És ha nem mondod ki, hogy.... szóval tudod mire gondolok.

- Igen. - nagyot nyelt, mert megjöttünk. Nagyi már az ajtó előtt  várt rám. Mikor meglátta Ravit mosoly ült az arcára.

- Hát újra találkozunk Kim WonShik! Örvendek!

- Szintúgy Mrs. Min. És sajnálom, hogy múltkor oly tiszteletlen voltam magával. - mélyen meghajolt.

- Ó semmi baj drágám! És kérlek hagyd ezt a magázást! Hívj csak Nagyinak!

- Rendben Nagyi! - meghajolt és elindult felfelé az emeletre. Én adtam egy puszit a Nagyim homlokára és felmentem.

- Szóval, mi miatt kell a tanácsom?

- Ömm... Nem is tudom, hogy mondjam.  Tetszik az elsős haverod... - lefagytam.

- JUNGKOOK??????????? - ennyi én meghaltam....

JungKook

- Nem nem, JungKook. Az előbb mondtam. Ilyenkor melyik műveletet végezzük el?

- Hát a szorzást... Va-vagy nem...?

- Nem. A zárójelen belül.

- Jaaa....- csodálkoztam.- Tényleg!

- Na akkor old meg.- úgy is tettem.- Helyes megoldás.- mosolygott rám HongBin.- Akkor itt van még egy.- írt le egy másik példát a füzetembe.

- Öhm...- rágcsáltam a ceruzám végét.

- Mivel kezdenéd?

- Ah... Aaaa... A zárójellel?- kérdeztem bizonytalanul.

- Igen.- mosolygott biztatóan HongBin.- Látod. Megy ez. Csak gyakorolni kell.- vidáman bólogattam.

Egész sokat elidőztünk a leckékkel, de nagyon hálás vagyok HongBin-nak. Rettentően türelmes és jó tanár. Mikor a szüleim hazaértek, még nálam volt a kis tanárom, így be tudtam mutatni. Nagyon jól fogadták Őt. Bár Suga után már félek bárkit is bemutatni innen....

Mikor már sötétedett, kikísérem HonBint a kapuig.

- Vigyázz magadra hazafelé! Írj, ha hazaértél! És köszönöm a sok segítséget.

- Áh... ugyan.... semmiség. És mindenképpen. Szia.- fogta meg a kezem és meghajolt.

- Szia.- integettem utána.

Ekkor vettem észre, hogy a mellettünk lévő házból épp Suga jön ki egy vendégével.Biztos valami haverja.

- Sziasztok!- intettem nekik kedvesen. Ők is mosolyogva visszaintettek, majd én bementem a házba. Reméltem, hogy a szüleim ezt nem látták.

YoonGi

- Ömm... Igen. - még mindig nem vagyok képes felfogni amit mondott.

- És???? Ehhez miért kellek pont én?

- Mert te már ismered.

- Épp, hogy. A szüleim kidobták a házból és nem tudom miért!

Ezután inkább a tanulásra figyeltünk. Mikor leellenőriztem a feladatait szegényt agyon szidtam.

- Ravi! Te teljesen idióta vagy? Aish... - fogtam a fejem.  - Na jó, figyelj. - nem tudom mikor felejtett el ennyi mindent matekból, de nagyon sokat szenvedtem, mire megértette.  Miután a matekkal végeztünk jött a koreai, na ez már jobban ment.  Már besötétedett mire végeztünk, és Anyuék is hazaértek. Ravi-t kifejezetten szeretik Anyáék.

- Köszi, hogy beleverted a fejembe a tananyagokat.

- Szívesen, de máskor ne csinálj ilyet! Főleg ne évkezdéskor!

- Bocsi. Szia. - hajolt meg.

- Szia. - én is meghajoltam. A szomszéd házból is kijöttek. JungKook és egy haverja. Kookie köszönt nekünk.

- Sziasztok. - mi csak visszaintettünk. Ránéztem Ravi-ra. Nagyon aranyos fejet vágott, ahogy nézte, hogy a szomszédom bemegy a házukba. Ravi még egyszer elköszönt és elment. Bementem a házba, ahol Anyu az ablakból hajolt vissza. Nem vagyok olyan hangulatba, hogy azt hallgassam, hogy "Megmondtam, hogy nincs vele kommunikáció" inkább egyből a szobámba mentem és bezártam az ajtót.

JungKook

Hála Istennek itthon senki semmit nem vett észre abból az icuri-picuri gesztusból, amit a másik ház lakója felé intéztem.

És ez így ment napokig... Volt, mikor kikaptam apától, mert a kertben a kerítésen átszóltam Suga-nak. Ő is épp füvet nyírt. Hát köszöntem neki.

A suliban nem sokszor láttuk egymást. Másik évfolyamba jár és a terme is az épület másik végében van.

HongBin-nal egyre jobban kijövök. Kedvelem. Aranyos srác. Már én is voltam náluk. Az anyukájával él. De nagyon kedves Ő is, pont, mint a fia.

Idő közben tagja lettem a suli kosárcsapatának. Nem akarok dicsekedni de egész jól megy...

Épp most is az edzés után vártam a buszt. Egyedül ücsörögtem a megállóban, mikor egy srác elém állt.

- Szabad?- kérdezte.

- Persze.- mondtam fáradt hangon.

- Edzés?- mutatott a nagy sporttáskámra.

- Igen. Kosár.

- Régen én is kosaraztam. De aztán keményebbre váltottam. Utcai verekedést tanulok. Ott ahol Suga bokszol.

Áhh.... Hát innen volt ismerős... Suga haverja. Ő volt az aki a múltkor ott volt náluk.

- Oh... Az tényleg keményebb... Sérültél már meg komolyabban?

- Öhh... Hát egyszer belső vérzésem volt... Meg egy kis csonttörés. De kemény fából faragtak.- mosolygott rám.- Amúgy Ravi vagyok. Kim WonShik. De csak Ravi.- nyújtotta a kezét.

- JungKook. Jeon JungKook.- szorítottam rá a kezére.

- Nah itt is a busz. Te meddig mész?

- Az utolsó előtti megállóig.

- Remek. Én az azelőttiig. Akkor addig mehetünk együtt.

- Aham.- és az egész utat végigbeszéltük.

Nagyon színpatikus srác. Sok jó poénja van. Ja... És még egy hyung...

YoonGi

Már napok teltek el azóta, hogy tudom ki tetszik Ravi-nak. Valamiért, nem tudom, miért, de zavar , hogy tetszik neki Kookie. Persze őket nem tiltották el a szüleik egymástól. Remélem, hogy Kookie rájön erre és nem érez ő is iránta vonzalmat. Én abba belepusztulnék.

- Hé! Figyelnél? Még a végén kiütlek!

- Sajnálom. - hajoltam meg az edzőm előtt. Ahogy arra gondoltam, hogy ők ketten együtt legyenek felment bennem a pumpa. Teljes kimerültségig ütöttem szegény bokszzsákot.

- Hé! Min! Ki fog szakadni a zsák! - az edzőm hangja elkergette a ködöt az elmém felett.

- S-sajnálom.

- Jó, mára abbahagyjuk, látom, hogy teljesen kifáradtál. - meghajolt és elment. Miután elment úgy gondoltam, kimegyek egy kicsit levegőzni. Nagyon belemerülhettem a gondolataimba, mert már sötétedett amikor feleszméltem, hogy mennem kéne. Gyorsan összeszedtem a cuccaim és elindultam haza.

JungKook

Nagyon kedves volt velem Ravi. Még azt is felvetette, hogy máskor is jöhetnénk együtt haza, vagy elmehetnénk valamerre együtt lógni. Igent mondtam rá. Amióta Szöulban éltünk, nem volt sok barátom. Suga-tól az első nap eltiltottak... HongBin az egyetlen. És talán majd most WonShik is az lehet.

- Szervusz kincsem!- köszönt anyu a konyhából.

- Sziasztok!- kiabáltam a bejáratból.

- Milyen napod volt?- kérdezte anyu.

- Hm... Fárasztó.- feleltem miközben levettem a cipőmet és elraktam a táskám.

- Milyen volt az edzés?- veregetett vállon apa.

- Jó. Megint megdicsértek.- vigyorogtam.

- Hát hiába! Ez az én fiam!- karolt át apa.

- Gyertek kész a vacsi.- szólt anyu, mire az asztalhoz ültünk.

- Jegyet nem kaptál?- érdeklődött félve anyu.

- Öhm... Hát... Most, hogy így mondod...- hajtottam le a fejem. Mindketten felsóhajtottak.

- Már megint miből kaptál egyest?

- Matekból.- hajtottam még mélyebbre szomorú arcomat.- De nem egyest.- vigyorogtam a bajszom alatt.

- Hanem?

- Négyest!- húztam ki magam büszkén.

- Jaj hát tudtam én! Te kis rosszcsont!- veregetett hátba apa.

- Szégyelld el magad JungKook!- szidott le mosolyogva anyu.- Ügyes voltál.- lépett hozzám és agyon puszilgatta az arcomat.

Ezután a vacsora nagyon jó hangulatban telt.

Ám a végén, nem tudom honnan, talán tudat alatt de valami belehasított a szívembe és az elmém úgy érezte, hogy el kell mondanom.

- Képzeljétek ma találtam egy új barátot.

- Nocsak. Valóban?

- Igen apa. Kim WonShik-nak hívják. De mindenki csak Ravi-ként emlegeti. Su-Suga haverja.- suttogtam. Lehet, nem kellett volna.

- Nem megmondtuk, hogy kerüld el?!- nézett csúnyán apu.

- De. De Ő csak a barátja... Most miért vagytok ilyenek?!- annyira bosszant ez dolog.- És Suga-t is mi a francért kell kerülnöm??!!- emeltem fel a hangom.

- Nyugodj le kicsim.- simogatta meg anyu a karom.- Majd ha el jön az ideje megtudod.

- DE. ÉN. MOST. AKAROM. TUDNI.- hangsúlyoztam a szavakat, mire a poharamból a víz felkerekedett és széttörte az üveget.

- E-ez... Mi volt?- néztem nagy szemekkel.
- M-mi? Én nem láttam...- mondta zavartan anyu.
- Aish!- vágtam ki magam alól a széket.- Annyira bosszant, hogy semmit sem vagytok képesek elmondani!! Tesszük itt, hogy jó család vagyunk, közben meg semmibe vesztek mindent ami velem kapcsolatos... Miért csináljátok ezt?!
- Csak óvni akarunk.- szólt anyu.
- De mitől?! Vagy kitől?! Yoongi nem egy vérengző fenevad... Vagy gyilkos... Aish... Hagyjatok!!- rohantam ki a kertbe.
Leültem a medence szélére és a vízbe lógattam a lába és játszottam vele. Hideg volt kint és sötét... De nem izgatott. A víz is a jéggel volt egyenlő. De meg sem éreztem. Csak ücsörögtem ott és kavarogtak bennem a gondolatok és érzések. Éreztem, hogy valami van. De, hogy mi... Nem tudtam... Eközben arra eszméltem fel, hogy Yoongi szobájának az ablakát bámulom...


YoonGi

Még hazafelé is azon gondolkoztam, hogy milyen lenne ha a legjobb barátom és a szomszédom összejönne. Nem akarom. Határozottan is NEM AKAROM, HOGY EZ LEGYEN!
- Megjöttem! - Nagyi már türelmetlenül várt. - Mi a baj?
- Az anyád!
 - Anya? - bólintott, majd elkezdett a vendégszoba felé húzni.
- Nem akarja, hogy elmondjam! Pedig már rég eljött az idő, hogy megtudd!
- Mi van????? - de most komolyan miről hadovál itt a Nagyim?
- Hagy a fiút! Ő még nem tudhatja! Még nincs itt az ideje. - anyám, mint aki megőrült úgy állította mag a Nagyim.
- Na jó! - rántottam ki a kezem Nagyi szorító marka körül. - Mi a szar ütött belétek? És mit is kéne tudnom???
- Semmiről! Ezt mi a Nagyival elintézzük. Te menj fel a szobádba. - a lehető legdurcásabb fejet vágtam, majd feltrappoltam a lépcsőn és bementem a szobámba. Kiskoromban, h bármi bajom volt, mindig az ablakba ültem és néztem, hogy mi történik odakint. Ettől a szokásomtól mai napig nem sikerült megszabadulnom, így hát beültem az ablakba és néztem a csillagokat. Márvagy 10 perce nem a csillagokat nézem, hanem a szomszéd udvarát, ahol JungKook a medence szélén ül és az ablakomat figyeli.


JungKook

Annyi kérdés kavargott bennem. Sok érzelem közben meg egy nagy üresség. Hát mi ez az egész? Mit titkolnak a szüleink? És mit tehetnénk, hogy kiderítsük.
A leghülyébb ötletek jutottak eszembe... De komolyan. Csak mindhez Suga is kellett volna.
- JungKook. Kisfiam.- jött ki anyu egy pokróccal.- Gyere be, mert megfázol.- terítette rám.
- Nem érdekel. Hagyj békén.- ráztam le a kezeit.
- De JungKook.
- Miért nem vagytok hajlandóak elmondani?- emeltem fel a hangomat. A víz kezdett egyre hidegebb lenni a lábamnak.- Nem veszitek észre, hogy csak ártatok?
- Kicsim.- ölelt meg anyu.
- Eressz!- löktem el magamtól.
Egyszerűen akkora düh mozgott bennem, annyira mérges voltam. Pontosan nem is tudom miért. Teljesen megzavart...
Anyu lassan felállt mellőlem és bement. Abban a pillanatban megbántam, hogy olyan tiszteletlenül viselkedtem vele. De nem tudtam magamnak parancsolni. Csak jött...
Még ücsörögtem a medence szélén egy darabig aztán bementem lefeküdni.
Másnap fejfájással keltem. Leballagtam a konyhába, szótlanul megreggeliztem, vettem be gyógyszert majd elindultam a suliba.


YoonGi

Nem tudom mikor aludtam el, csak arra emlékszem, hogy Kook-ot nézem, ahogy bemegy a házukba.
- Kicsim kelj fel! Iskolába kéne menned! - anyu egyre jobban rázogatott.
- Anyu~! Nem akarok. Rosszul érzem magam! - megfogta a homlokom.
- Rendben, felhívom a sulit, és ma itthon maradsz a Nagyival. Mi apáddal kb 1 hétig nem leszünk itthon, mert ellenőriznünk kell az egyik vállalatot. - nyomott egy puszit a homlokomra és elment. Én telefon után nyúltam és már hívtam is Ravi-t.
- Hello? - egy köhögési roham tört rám. - Yoongi, jól vagy?
- Nem, bocsi, de ma nem tudok segíteni itthon kell maradnom. Tegnap edzés után sikeresen megfáztam.
- Uhh... ember! Jó, mindegy. Suli után átugrok és leadom a házit. Na megyek különben én felelek. És most hála neked tanultam. - lerakta. Én rögtön vissza is aludtam. Nagyival szinte nem is találkoztam, csak behozta nekem az ebédet, meg egyszer-kétszer megmérte a lázam. Délután Ravi ígéretéhez híven átjött és leírta a házit. Amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment. Egy megbeszélt programra hivatkozva.
Az este is gyorsan telt. A többi nap is így telt. Ravi leadta a házit, majd elment. Anyáék, mint kiderült még egy hónapig Busanban ragadtak.


JungKook

Suli után Ravi megígérte, hogy eljön és megnézi a kosármeccsem. Az első kosármeccsem. Apu és anyu nem tudtak eljönni, mert nagyon sok volt a munkájuk... Én megértem...
Mikor felvonultunk a pályára, körbenéztem a lelátón, de sehol sem láttam Ravi-t. Kicsit zavart, de nem foglalkozhattam vele sokáig, mert elkezdődött a meccs.
Néha fel-fel pillantottam a kilátóra. HongBin már ott csücsült a szokásos helyén. Minden edzésemet végigvárta velem és együtt szoktunk hazamenni, tanulni. Olyan, mintha a bátyám lenne.
Az első félidőben nagyon rosszul álltunk. Az ellenfél suli már 6 ponttal elvert minket.
- JungKook! Figyelj jobban!- szólt rám az edző a szünetben.
- Igen!- hajoltam meg.
- Te pedig, SangHyuk, megmondtam, hogy mindig maradj a helyeden!
- Igen. Sajnálom.
- Na jólvan. Akkor hajrá, srácok!- kiáltotta az edző.
- Hajrá!- kiáltottuk vissza majd újra a pályára vonultunk.
Ismét körbenéztem a kilátón, de ekkor fent a sarokban egy hevesen integető WonShik-ot láttam meg. Visszaintettem majd a játék újra elkezdődött. Most mindent beleadtunk. NamJoon most egy helyzetet sem hagyott ki, Hyuk is szépen védekezett, mi pedig erősen támadtunk JiMin-nel és Jin-nel. Szóval végeredményben jól zártuk a meccset.
- Köszönöm, hogy eljöttél!- futottam a buszmegállóba Ravi mellé.
- Igazán nincs mit. Megígértem.- mosolygott.- Ne haragudj, hogy késtem.- húzta a száját.
- Szia.- ért oda idő közben Binnie.
- Szia.- bólintott felé Ravi.
- Egyébként semmi gond.- bólintottam elnézően hyung-om felé.
- Csak tudod Suga beteg lett, aztán el kellett vinnem a házit neki.
- Oh... Suga beteg?- talán akkor ezért nem láttam egy ideje.
- Aham. Összeszedett valami bacit. Szegénynek nagyon magas a láza, múltkor még köhögött is.
- Szegény. Hát akkor jobbulást neki. Ne haragudj de nekem még el kell szaladnom boltba. Most nem tudok veled hazamenni. De még egyszer köszönöm, hogy eljöttél. Minden jót, vigyázz magadra.- ezzel kézen ragadtam HongBin-t és elindultam az egyik bolt felé.
- Milyen bolt? Minek?
- Meg akarom látogatni Yoongi-t. Akarok vinni neki valami finomat.
- A szüleid mérgesek lesznek.- csóválta a fejét rosszallóan.
- Az kit érdekel? Azzal most ne törődj! Inkább segíts választanom.- rángattam be a boltba.
Miután végeztünk hazamentünk. Binnie még utoljára sok szerencsét kívánt ahhoz, hogy ne szedjék le a fejem, majd Ő is hazament.
Otthon gyorsan ledobtam a táskám. A szüleim még nem érkeztek meg, így gyorsan át tudtam osonni. Becsengettem a szomszédba és vártam. Egy kedves öreg hölgy nyitott ajtót.
- J-jó napot!- hajoltam meg.- É-Én a szom-szomszédból jöttem...- mutogattam a házunk felé.
- Igen tudom. Gyere beljebb.- mosolygott kedvesen. Nem küldött el?- Bizonyára Yoongi-hoz jöttél. Fent van a szobájában. Lehet, hogy alszik, mert nincs  jól, de nyugodtan bemehetsz.
- Kö-köszönöm!- hajoltam meg, majd bátortalanul megindultam az emeletre.
Kezemben egy tábla csokit szorongattam, úgy nyitottam be a szobába. Suga az ágyon feküdt, betakarózva, csukott szemekkel. Szegénynek nagyon fehér volt az arca, kicsit izzadt hajtincsei szanaszét álltak. Leültem az ágya mellé és félve kémleltem. Nem volt szívem felkelteni.


YoonGi

Már nem tudom megkülönböztetni a napokat egymástól. Ha van elég erőm felkelni lemegyek a konyhába és eszem valamit, bár feleslegesen, mert azonnal jön is vissza. Ha nincs ehhez erőm csak az ágyban feküdni, na az borzalmas, és általában ez van. Csak fekszem és fekszem. Semmi csak fekvés. Komolyan, eddig azt hittem, hogy öregen fogok meghalni, de most még a halál is jobb lenne mit, hogy az ágyat nyomjam miközben nem csinálhatok semmit. Egyszóval unatkozok. Ravi meg ha jön, akkor is csak egy-kér percre ugrik be és el is megy.  Még nem mesélt arról, hogy összejött volna Kookal, úgyhogy még van remény számomra is a világon. Ami a legrosszabb az egészben számomra, hogy míg ő könnyedén becserkészi magának a fiatalabbat, addig én nem tehetek ellene semmit és ez kétségbeejtően zavar.
- Kérsz valamit kicsim? - rántott ki a gondolataimból Nagyi.
- Csak egy bögre teát. - ő bólintott és kiment. Pár perc múlva fel is hozta. Megvárta míg megiszom majd levitte. Furcsamód a tea nem kéredzkedett vissza. Nagyi vissza jött és leült az ágyam végébe.
- Mi bánt? - kérdezte.
- Semmi. - hazudtam. Láttam rajta, hogy nem hiszi. - Csak attól tartok, hogy bekövetkezik amit a legjobban nem akarok.
- És mi lenne az?
- Elvesztem Őt. - mondtam rekedt hangon. - Elveszítem őt, mielőtt még vele lehetnék.
- A szomszéd fiú, akire gondolsz? - bólintottam. - Ne aggódj őt nem fogod elveszíteni. Hidd el nekem.
- Rendben. - becsuktam a szemem és már aludtam is.
Mikor újra kinyitottam a szemem két barna aggódószempárral találtam szembe magam.
- Kookie? - most először szólítottam a becenevén és mit ne mondjak jólesett.


JungKook

- Ühüm.- bólogattam mosolyogva.- Hallottam Ravi-tól,hogy nagyon beteg vagy. Azonnal jöttem hozzád. Az a néni, lent...- suttogtam- Olyan aranyos volt. Beengedett hozzád.- mosolyogtam.- Hoztam neked csokit!- tartottam az arca elé a nagy tábla édességet.- Hogy vagy?- néztem rá aggódva.
Megpróbált felülni az ágyon de nem igazán sikerült neki. Letettem a csokit és felsegítettem. Felráztam a párnáját, így annak neki tudott dőlni, majd jól betakargattam.


YoonGi

- Megegyük? - néztem rá. Most, hogy a közelembe van és nem vele, sokkal jobban érzem magam.
- Dönts te, hisz már a tiéd. - mosolygott. Aish... ez a mosoly... A szívem egyre jobba ver ha a közelembe van. Miért? Lehet, hogy azt érzem iránta? Nem, az nem lehet vagy mégis?
- Oki, akkor együk meg.  - mosolyogtam rá. Amennyire persze csak az állapotom engedte.  Kibontottam a csomagolásból és megkóstoltam. - Hmm... Finom. Ez az egyik kedvenc csokim mostantól. - mostantól szeretem a csokit. Hirtelen köhögőgörcs tört rám és a csoki is megakadt a torkomon. Kookie rögtön felpattant az ágyam mellett lévő és elkezdte ütögetni a hátam. Nagy nehezen elmúlt a görcs és a csokit is le tudtam nyelni.
- K-Kösz. - érezem, ahogy az arcomat elönti a pír.
- Jól vagy? - hajolt közelebb. Felnevettem, hogy enyhítsem a közénk telepedő kínos csendet. Majd észrevettem, hogy a szája sarkán egy kis csokimaradékot. Kezem önálló életre kelt és leszedte azt a kis csokit a szája sarkáról és belenyomtam szájába. Hirtelen feleszméltem.
- B-Bocs-csi. - ő csak üt ott velem szemben és nézett.

Arra eszméltem, hogy ajkunk már-már összeér és...