5. rész

5. rész

Szívem megint egy nagyot dobbant, mikor kimondta. Lágyan simogatta ajkaimat. Picit rájuk is nyalt.

- Su-Suga.... Figyelj.- toltam le magamtól egy kicsit. Pont annyira, hogy az orrunk összeérjen.- Én nem tudom... Vagyis úgy kezdem kapiskálni, hogy mi ez az egész. De egyet ígérj meg nekem. Bármi is legyen... Maradj mellettem.- szorítottam meg a kezét.

- Ígérem, ha te is. - bólintott. - Hát akkor ígérem.- Már hajoltam is vissza, de kopogtak az ajtómon.

- Hé gerlepár! Ideje visszatérni a földre! JungKook a szüleid üzenik, hogy mentek. - felsóhajtottam és kinyitottam az ajtót. - Na végre! Mi tartott ennyi ideig?

- Majd egyszer te is megtudod HoSeok. - lekísértem Kookie-t és elköszöntem tőle és a szüleitől is, majd visszamentem a szobámba.

Miután hazaértünk a szüleim nem piszkáltak, hagyták, hogy a szobámba vonuljak és próbáljam feldolgozni az eseményeket.

Leültem az ágyamra és elkezdtem mindent átgondolni. Szépen sorban akartam de nem tudtam mivel kezdeni és csak úgy ugrottak be a képek.

Mikor kicsi voltam... Imádtam a vizet. Anyuval órákig képes voltam a kádban pancsolni fürdéskor. Apu pedig minden nyaraláskor olyan helyre vitt el minket, ahol lehetett csúszdázni. Mindig együtt mentünk.

És oviban ezért nevettek ki, mikor azt mondtam, hogy el tudom hajlítani a csapból folyó vizet. Azt mondta az óvó néni, hogy ilyet minden kisgyerek tud...

Már késő este volt de nem tudtam aludni. Elmentem lezuhanyozni de az sem segített. Átcsoszogtam a szüleim szobájához és bekopogtam.

- Gyere Kookie.- szólt ki anyu.

Mikor benyitottam láttam, hogy apa egy könyvet olvasott anyu pedig épp az arcát ápolta.

- Mi a baj kisfiam?- vette le apu a szemüvegét.

- É-én... Nem tudok aludni... Én annyira össze vagyok zavarodva.

- Gyere ide.- paskolta meg maga mellett a helyet. Odaballagtam és bemásztam mellé az ágy közepére.

- Tudjuk, hogy most nagyon nehéz neked, fiam - tette le a könyvet majd folytatta- Ezért sem akartuk elmondani neked. Addig akartunk vele várni, míg csak lehetett. De úgy látszik eljött az idő.- sóhajtott.

- De azt tudd kicsim.- bújt be mellém a másik oldalra anya- Hogy mi mindenben melletted állunk.

- Értem... És köszönöm.- húztam egy félmosolyra ajkaim.

- Tudjuk, hogy most sok kérdés van benned.- mondta apa- Ha valami nagyon nem hagy nyugodni mondjad csak el és ha tudunk segítünk.- mosolygott biztatóan.

- Ahj... Olyan nehéz. De akkor kérdezhetek?

- Persze, bármit.- mondta anya.

- Szóval... Én hogy lettem ez? Mármint, hogy keveredett bele ebbe a mi családunk?

- Áh...!- nevetett fel apa.- Nekünk is megvan a történetünk, úgy ahogy a Min családnak. De ezt inkább anyád mesélje el.- kíváncsian néztem anyura.

- Emlékszel HeeChul bácsira?

- Nagybácsira?

- Igen. Ő a bátyám. És Ő maga a víz. Ő "teremtett" téged.

- H-hogyan? Ezt nem teljesen értem.

- Tudod... Ő is abban a helyzetben volt, mint Te Yoongi-val. Egy fiúba volt szerelmes. De ezzel csak az az egy bökkenő volt, hogy Ő a Víz. És mikor megtudta a szüleinktől, hogy egy utódot kell, hát hogy is mondjam... Alkotnia...

- Fúj!- torzult el az arcom.- Ő az apám?! Anyu! Hogy tehetted a bátyáddal?! És apával?- bukott ki belőlem.

- Nyugi. Kook. Nyugi. Nem Ő az apád.- mosolygott anyu.- De mivel két férfinak nem lehet gyermeke... Utódnak pedig ebből a családból kellett kikerülni... HeeChul tartotta magát a szerelméhez. Így mikor megtudta, hogy veled vagyok várandós, azt mondta, hogy Te leszel a következő. Apáddal először tiltakoztunk. De nem volt más választás.

- Szóval a nagybátyám rontotta el az életem.- sóhajtottam fájdalmasan.

- Ne beszélj így róla.- fegyelmezett apa.- Ő ezt mind tudta és érezte előre. Minket felkészített erre... De téged nem tudott. Kicsi voltál. A harc folyt a két Elem között. És most is folyik. Neki ott a helye. De azt mondta, hogy amint szükséged lesz rá Ő itt lesz neked.

- Értem...- hajtottam le a fejem.

Szóval, összegezzük csak. Van egy meleg nagybátyám aki miatt jól benne vagyok a szarban de legalább Yoongi-t megismertem és az enyém lehet... Hm... Nem is olyan rossz. Nem is olyan rossz, JungKook...

- Aludhatok ma veletek?- néztem boci szemekkel.

- Hát persze.- ment bele azonnal anyu.

- De mi reggel korán kelünk. Hétvégések vagyunk mindketten.- sóhajtott apa- De Te csak aludj nyugodtan. Pihend ki magad.

- Rendben. Jó éjt apu, jó éjt anyu.- pusziltam meg Őket majd elhelyezkedtünk és elaludtunk.

Szokás szerint az ablakba ültem. Már épp aludtam volna el, mikor kopogtak az ajtómon.

- Szabad! - nem vártam, hogy pont Ő jöjjön be hozzám. - Mit szeretnél? - néztem rá HyunSeung-ra.

- Gondolom, hogy sok kérdésed van. - csak bólintottam. - Nos, akkor hallgatlak, de utána neked is meg kell hallgatnod engem. - megint bólintottam. Miután feltettem neki a kérdéseim, elmesélte, hogy az Elemek, hogy látták, és élték meg ugyan azt a történetet amit a Nagyim elmesélt.  Jó volt hallgatni, ahogy mesélt. Az arca közben folyamatosan más-más ember érzéseit tükrözte. Majd a története végén kinyújtotta tenyerét és egy apró kis lángocska jelent meg. A történtek után ezen már képtelen voltam meglepődni. Nem sokkal később elköszönt és elment lefeküdni. Én is úgy láttam jónak, hogy lefekszem aludni. Ahogy a fejem  a párnához ért rögtön elnyomott az álom.

A szüleim reggel valóban korábban keltek, de kedvesek voltak és nagyon figyeltek arra, hogy ne ébresszenek fel. Bár azt éreztem, hogy mikor mentek el anyu még odahajolt hozzám. Finom édes parfümét senkiével sem tudom összetéveszteni. A homlokomra adott egy puszit majd tényleg elmentek.

Olyan 9 óra körül kelhettem fel. Első dolgom az volt, hogy a telefonomért nyúltam és Suga-nak írtam egy SMS-t.

"Szia Yoongi ♥ Jobban vagy már? Mert ha igen, akkor találkozhatnánk. Nem megyek át hozzátok, mert ki tudja, hogy a szüleid... Szóval ha jól vagy és van kedved, akkor gyere ki a kis parkba. Ott foglak várni. Sok-sok puszi:

Kookie :-* "

Izgatottan vártam a válaszát és nagyon reméltem, hogy jól van és tudunk találkozni. Már rettentően hiányzott. Én nem is tudom megmagyarázni, hogy miért... Vagy, hogy hogyan. Csak egyszerűen csontig hatoló hideg fájdalmat éreztem, mikor nem volt mellettem. Na meg azt is el akartam neki mesélni, hogy én hogy jártam a családommal. Vicces kis történet...

Reggel mikor felébredtem és lementem a konyhába a Nagyi megint a "régi" önmaga volt. Csak annyi változott benne, hogy boldog volt, igazán boldog. 
- Reggelt! Mikor lesz kész a kávé?
- Nem sokára kincsem, nem sokára.  – lépett anyu a konyhába. – és, sikerült feldolgozni, a tegnapi dolgot?
- Igen, HyunSeung sok mindent megmagyarázott. Áúcs! HoSeok! – tarkón csapott az-az idióta. Elkezdtem kergetni az egész házban, szerencsémre kiskoromban gyorsabb voltam nála, és ez a jelek szerint ez semmit sem változott. Ráugrottam a hátára és leterítettem a földre.  – Sajnálom öcskös ezt benézted! 
- Nem hiszem! Nem hiányzik valamid? – elengedtem és elkezdtem tapogatni a zsebem. Az a kis… Ezért még kapni fog…
- Adod vissza a telóm!  - És ekkor mi történ, na, mi? Hát persze, hogy SMS-em jött. Az idióta HoSeok pedig megnyitotta és elkezdte hangosan olvasni: „Szia, YoonGi… „ Kitéptem a kezei közül a készüléket és felrohantam a szobámba. HoSeok jött utánam.
- Hé! Add vissza el akarom olvasni. – nyafizott. Nem figyeltem rá és végig olvastam az üzenetet. Gyorsan vissza is írtam neki. 
„ Ha minden zökkenőmentesen megy, 10 perc múlva ott talizunk. Pussz: Suga.”
Kipateroltam Seok-ot a szobámból és elkezdtem válogatni, mit is vegyek fel. Végül egy fekete csőfarmer és egy fehér mintás hosszú ujjú póló mellett döntöttem. Könyékig feltűrtem a pólót. Gyorsan kihúztam a szemem és felkaptam egy pulcsit vész esetére. Ránéztem az órára, Basszus, késésben vagyok! Lerohantam a lépcsőn, elköszöntem az otthon tartózkodóktól és el is indultam. Útközben megláttam az egyik kirakatban egy macit. Hm… Ezt elviszem neki kiengesztelő ajándékként. Bementem a boltba és megvettem a macit. Remélem örülni fog neki! Ránéztem a karórámra. Baszki! 20 perc késésben vagyok!
Nekiiramodtam. Mikor odaértem Kook egy padon ült és… Könnyezett. Még nem sírt, de könnyezett.

Amikor írta, hogy 10 perc én már a padon ücsörögtem. Vártam, vártam. Lassan fél óra is eltelt. És sehol senki. Először arra gondoltam, hogy valami baja esett. Nagyon elszomorodtam. Aztán az is átfutott az agyamon, hogy nem engedték el. És végül úgy gondoltam, hogy nem is akart eljönni. Erre a gondolatra majdnem megszakadt a szívem. Belegondoltam, hogy milyen lenne nélküle. Alig ismerem de egyszerűen imádom és most meg így felültetett. Erre a gondolatra egy könnycsepp folyt le arcomon. Gyorsan letöröltem azt és körbenéztem. Sehol sem volt senki. Lehajtott fejjel szomorkodtam és szemeimből dörzsöltem ki a könnycseppekkel együtt a fájdalmat. Majd sóhajtottam és eldöntöttem hazamegyek. Épp mikor felnéztem, hogy elindulok szembe találtam magam egy nagyon aranyos plüssmacival. Egy kéz tartotta előttem amely mögülem nyújtózkodott. Lassan megfordultam és Yoongi-t láttam meg.

- Olyan szemét vagy!- pattantam fel, megkerültem a padot így eléje jutottam és mellkasára csaptam.- Miért nem szóltál, hogy késni fogsz?- öleltem meg szipogva.
Mindenre számítottam csak arra nem, hogy emiatt késik.

- Most meg mi a bajod? - néztem rá értetlenül. - Nem szóltam, mert otthon hagytam a telóm, hogy vég véletlenül se kelljen azon aggódnod, hogy bármelyik pillanatban el kell mennem.  Valamint, ha nem tetszik, a maci amit hoztam akkor meg is tarthatom. - már épp húztam volna vissza a kezem, mikor kivette a kezemből a macit és valami olyat suttogott, hogy: "Bocsánatkérés elfogadva."  Elmosolyodtam rajta.

Magamhoz szorongattam a plüssöt és megszagolgattam.
- Yoongi illata van.- mosolyogtam.- Gyere üljünk le.- fogtam meg a kezét és a padra húztam. Miután leültünk, összekulcsoltam az ujjainkat, a fejemet pedig a vállára hajtottam.- Szép itt.- kuncogtam.
- Olyan... Romantikus.- pirultam el.- Szeretlek.- hajoltam közelebb hozzá majd egy puszi után egy szenvedélyes csókot adtam ajkaira.

Mikor ajkaink összeértek az a kellemes bizsergést éreztem, azonban elhúzódtam tőle. Mire ő csak felmorrant. 
- Egyik pillanatban, még lehurrogsz, hogy elkésem, a másikban, pedig már az ajkaimon csüngesz? – néztem rá mérgesen. Ő csak lehajtotta a fejét szégyenében, erre én hangosan felnevettem és álla alá nyúlva emeltem fel a fejét. Szemöldökei a homlokán voltak. 
– Ha legközelebb elkésnék, ne parázz! – adtam a szájára egy puszit. Ő csak bólintott. Felálltam és felhúztam magammal. 
– Gyere, szeretnék mutatni valamit. – nem volt hajlandó jönni utánam, csak ült ott és szorongatta azt a plüsst. 
– Naa… Ne kéresd magad és gyere! – húztam fel magam után és elindultunk hazafelé.  Rángatta a kezem össze-vissza, de nem engedtem.
 – Nyugi! Anyuék nincsenek otthon. Meg különösen sem megyünk be a házba, csak a garázsba! – jobbnak látta, ha nem szólal meg. Mikor odaértünk, jobbnak láttam, hogyha csak beültetem a kocsiba és elindulunk. Csöndben haladtunk, de én ezt már nagyon unom. Lementem egy mellékútra és leállítottam a motort. Ő csak bambán nézett rám. Követelőzően hajoltam ajkaira.

Először csak néztem, hogy milyen kocsija van. El sem hittem, hogy az övé. Bár jobban belegondolva illik hozzá. Szép, tekintélyt parancsoló, robusztus, mint Ő maga.

Csendben autókáztunk a városban, nekem nagyon tetszett. Aztán számomra ismeretlen ki mellékutcácskába hajtottunk be. Nem voltam még ott de nem tetszett a környék. Leállt a motor. Suga felém fordult és erőszakosan megcsókolt. Megijedtem. Nem is igazán tőle. Inkább a helyzettől.
- Yo-Yoongi...- toltam el.- M-mit akarsz? Miért hoztál ide?


- Mondtam, hogy meglepetés! Ja és elfelejtettem mondani, hogy a környezettől ne ijedj meg, csecsemős korom óta ismerem ezt a helyet. Itt nincs semmi veszélyes. – láttam rajta, hogy még mindig kételkedik. Nem mertem megcsókolni, hátha így még jobban megijed, ezért csak a homlokán pusziltam meg. – Tettem egy ígéretet valakinek, és ezt most be is váltom. Ez csak annyi, hogyha igazán szeretek valakit mutassam őt meg neki. – láttam rajta, hogy már sikerült egy kicsit megnyugodnia. – Aish… csak, hogy megnyugtassalak, az anya nővéréhez megyünk. Legalább is hozzá mennénk, ha még élne. Mikor elhagyta a férje öngyilkos lett. A végrendeletében mindent az öcsémre és rám hagyott. - újra beindítottam a kocsit és hajtottam tovább. Mikor odaértünk láttam Kookie-n, hogy teljesen ledöbben.
- Na, ugye megmondtam, hogy nincs semmi félnivalód? – csak bólintott. Megfogtam a csípőjét és felemeltem. Ez megtette a hatását. Ő csak nevetett és sikonyált, hogy tegyem már le de csak azért sem tettem le. Végül nyakamba fúrta az arcát. Na, ekkor én nevettem. – Neh… Ez csikiz! – letettem. Mire ő csak elvigyorodott és kinyújtotta rám a nyelvét. Erre elkezdem kergetni, Ő csak nevetett. Mikor elkaptam egy szenvedélyes csókba húztam.

Egy kis háznál álltunk meg másodszorra. Nem igazán tudtam megfigyelni a környéket, mert egy kis játékba kezdtünk Suga-val. A vége persze megint egy tüzes csók lett.
- És hogy akarsz bemutatni neki?- megrázta a fejét majd kézen fogott és futni kezdett. Bementünk a házba. Nem volt olyan nagy de nem is volt túl pici. Pont megfelelő. Ízlésesen volt berendezve a vaj, bézs, fehér és szürke színek domináltak egy kis ezüsttel és pirossal kiegészítve néhol.
Átfutottunk a lakáson. Látta rajtam Suga, hogy ez nem tetszik, így megígérte, hogy visszafelé jobban körbenézhetünk. A kert hátsó részébe vitt egy öreg szomorúfűz alá. Egy sírkő volt ott.
- Ő az...?- kérdeztem halkan, mire bólintott.
Szomorúnak látszott Yoongi. Biztos nagyon szerethette. Derekánál átöleltem és szavak nélkül vigasztaltam. Megtisztelt, hogy engem tartott annyira, hogy elhozzon ide. Éreztem, hogy ez különleges hely számára.
Elmesélte, hogy a nagynénje kérte Őket a végrendeletében, hogy oda temessék el. Így is közelebb lehet szeretteihez. És az öngyilkosoknak amúgy sincs helye a temetőben...
Szomorú, hogy ezt gondolta és hogy meg is tette.

Olyan jó, hogy itt van velem. Hátulról ölelt és szavak nélkül próbált vigasztalni. Sikerült is neki.
- Köszönöm, hogy vagy nekem. – fordultam felé. Ő csak mosolygott. Csókra húztam ajkait. Egyre jobban elmélyedt a csókunk. Mikor bebocsátást kértem tőle szokás szerint beengedett. Szokás szerint. Kezét derekamról a nyakamra tette és még közelebb vont magához. A kezem csípőjére tettem és kihátráltam vele a fűz alól. Megbotlott egy kőben, mire elvesztette az egyensúlyát. Nem sikerült megtartanom az egyensúlyát és hátraestünk. Elkezdett zuhogni az eső.
- Komolyan? – néztem felfelé. – Na, jó… Irány befelé a házba! Most! – csak bólintott, és berohantunk a házba. A nap többi része nyugiban telt. Leültünk a tévé elé és csak néztük összebújva.

Minden rossz megtörtént velünk úgy hirtelen. Én csak jót nevettem majd berohantunk a házba. Ahhoz képest, hogy senki sem lakja nagyon rendben volt tartva. Így nem volt mit csinálni, leültünk TVt nézni. Én nagyon élveztem. Igaz nem nagyon a filmre figyeltem. Karjaiban feküdtem, közben combján köröztem az ujjaimmal. Néha váltottunk egy-egy csókot. Olyan nyugis volt minden. Túl tökéletes.
- Te Suga... Mennyi lehet az idő? Nem kellene hazamenni?- kérdeztem szomorúan. Igazából arra gondoltam, hogy megállíthatnánk ott az időt. De sajnos ez lehetetlen... Sóhajtottam egyet és megcsókoltam.

- Ömm… Nemtom’. De valószínűleg menni kéne. – kiszállt az ölemből, és felállt. – De azt nem mondtam, hogy azonnal. – húztam vissza az ölembe és megcsókoltam. –Hmm… Most már mehetünk. – szállítottam ki az ölemből. Nem akart jönni. Ha tudná, én mennyire nem akarom… - Ya… Gyere, vagy megbánod! – csak azért sem jött. – Hát jó… Te akartad! – visszaléptem mellé és megfogtam a combját. Felnyikkant. – Te akartad. Válassz! Jössz magadtól, vagy vigyelek én? – nézett rám, nagy megijedt szemekkel, majd tátogott. „Vigyél!” Csak mosolyogtam és megfordultam. Lassan felcsúszott a hátamra. Keze a nyakam körül, lába a lábai a derekamon, teste hozzám simult.
- Mehetünk? – csak megszorította a nyakam. – Ezt igennek veszem. – elindultam. Mikor kiértünk és bezártam az ajtót. Még akkor sem szállt le a hátamról. Mikor odaértem a kocsihoz Kookie lassan lecsúszott a hátamról és szembefordított magával. Gyors csókot leheltem ajkaira és kinyitottam előtte az ajtót. Ő csak meghajolt, és beszállt. Én csak nevetni tudtam rajta, majd én is beszálltam. Egész úton, csak nevettünk. Mikor a háza elé értünk elromlott a hangulat.
- Majd holnap átmegyek hozzátok jó? – csak bólintott majd kiszállt. Én meg hazamentem.